18. alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodája, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Külügyi Bizottsága, valamint az Erasmus Student Network közösen a Külügyi Börzét kedden a Főépületben - írja a civishir.hu.
A megkérdezettek 77 százaléka a politikai életet tartja a leginkább fertőzöttnek – derül ki a Transparency International Magyarország felméréséből, amelyet Martin József Péter, a szervezet igazgatója mutatott be a Sziget Fesztiválon - írja a Népszabadság.
A józan paraszti ésszel és a szakértői tanulmányokkal is előre borítékolt eredményeket, ma már az állami felügyelet alatt álló Központi Statisztikai Hivatal azon műhelytanulmánya is kimutatja, amelyet a Magyar Nemzet megismert és leközölt.
Az Igazgyöngy Alapítvány, illetve L. Ritók Nóra munkássága már országszerte ismert, és egy fővárosi általános iskola tanára úgy döntött, a maga szerény módján, de megpróbál segíteni a civil szervezeten keresztül a mélyszegénységben élő gyerekeken - írja a Dívány.hu.