2006 óta biztosít kutatói ösztöndíjat a Budapesti Műszaki Egyetem ifjú kutatóinak a szigetországban a japán székhelyű Suzuki Alapítvány, amelynek elnöke Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója. A program mélyrehatóbb tudományos tevékenységekhez és kutatói munkákhoz nyújt segítséget, valamint célja a nemzetközi tudásmegosztás a természettudományok területén, úgy, mint az elektronika, elektromosság, gépipar vagy műszaki informatika. A BME és a japán Shizuoka Egyetem közti jó kapcsolatnak köszönhetően most először látogattak a fogadóegyetem képviselői az esztergomi Suzuki-gyárba.
Őskőkori hűtőszekrényt találtak az osztrák Tudományos Akadémia régészei az ausztriai Kremsben. A mintegy 23 ezer évvel ezelőtt emelt kőépítményt egy jól szervezett vadász- és gyűjtögető csoport alkotta, ez eddig az egyetlen ilyen lelet ebből a korból. Hasonló hústárolók azonban a mai napig léteznek.
A világ legöregebb, csaknem 8 ezer éves igazgyöngyét találták meg az Egyesült Arab Emírségekben, a Maravah-szigeten. Az alig egy centiméter átmérőjű gyöngyre egy régészeti feltárás során bukkantak tavaly az archeológusok - jelentette vasárnap a The National helyi hírportál.
A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel amerikai tudósok, ezzel a gyűrűs bolygó átvette a vezetést a Jupitertől a Naprendszeren belül. A Szaturnusznak az újakkal együtt már 82 kísérője lett, míg a Jupiter körül csak 79 kering – olvasható a BBC hírportálján.
A sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Egy nagyjából 96 millió évvel ezelőtt élt, eddig ismeretlen pteroszaurusz megkövesedett maradványait tárták fel a kutatók Északkelet-Ausztráliában: a több mint négyméteres szárnyfesztávolságú őshüllő a vassárkány nevet kapta.
A technológiai fejlődés segíthet megmenteni a bolygót, de önmagában nem elég hozzá. Mindent a jövőbeli találmányokra, a piac önszabályozására alapozni öngyilkos hazárdjáték lenne. A kormányok, a civil társadalom és a fogyasztók együttműködésére lenne szükség.
Mind a négy lebénult végtagját mozgatni tudta egy francia férfi a külső robotváz segítségével, amelyet gondolataival irányított - írta a BBC hírportálja. A 30 éves Thibault négy évvel ezelőtt egy balesetben 15 métert zuhant, gerince megsérült és mind a négy végtagja lebénult. A következő két évét kórházban töltötte.
Szándékosan építették az Andok törésvonalaira a inkák a 2450 méter magasan egy alig megközelíthető hegynyergen elterülő városukat, a Machu Picchut - véli egy brazil kutató, aki az Amerikai Geológiai Társaság Phoenixban zajló éves találkozóján mutatta be georégészeti elemzését a térségről.
A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (543 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz – mutatott rá jelentésében egy globális bizottság.
A neandervölgyi ember kihalása összefügghet azzal, hogy egész életében állandó fülgyulladás gyötörte a fülkürtök (vagy Eustach-kürt) felépítése miatt, amely hasonlít a mai gyermekek fülkürtjének szerkezetéhez - vélik amerikai kutatók, akiken először sikerült rekonstruálni neandervölgyi ember fülkürtjét.
Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát és megváltoztatja a víz körforgását – mutatták ki amerikai kutatók az Ecohydrology című folyóiratban megjelent tanulmányukban.
Negyedórán belül végzett a dinoszauruszokkal a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás. Amerikai kutatók készítettek tanulmányt arról, milyen események történtek a becsapódást követő órákban több ezer kilométeres körzetben.
Először fedeztek fel vízgőzt egy olyan távoli bolygó légkörében, amely csillaga körül, az úgynevezett lakható zónában kering. A Nature Astronomy című szaklapban szerdán nyilvánosságra hozott felfedezés mérföldkő lehet a Naprendszeren kívüli élet jelei utáni kutatásban.