Az Egyesült Államok arra bátorítja az arab országokat, hogy normalizálják Izraelhez fűződő kapcsolatukat - mondta pénteken Antony Blinken amerikai külügyminiszter azon a virtuális találkozón, amelyet az Ábrahám-egyezmények aláírásának egyéves évfordulója alkalmából rendeztek.
Tekintsenek el a feleslegesen megalázó és megszégyenítő intézkedések alkalmazásától, kéri az orvoskamara az országos rendőrfőkapitányhoz írt levelében, melyben azt is megjegyzik, hogy miután a hálapénz adása és elfogadása egyaránt bűncselekmény, ennek tudatosítása érdekében a vesztegetői oldal elleni fellépés is kapjon nyilvánosságot.
Visszakapták szakbizottsági helyeiket a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben. A testületek összetételének megváltozását az EP plenáris ülését elnöklő Dita Charanzová jelentette be csütörtökön. A döntést a parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló Elnökök Értekezlete hozta meg.
Az utóbbi évtized kemény volt az európai demokrácia számára. A drámai magyar és lengyel tekintélyelvű fordulatot kísérte a legnagyobb figyelem, de más kormányok is lecsíptek a polgári szabadságjogokból, a bírói függetlenségből, korlátozták a civil szférát.
Először volt "Fear", akkor ez volt a " Rage ", most ez a "Peril". Nem véletlenül ez a címe annak a nagyon várt harmadik könyvnek, amely Trump elnökről szól Bob Woodward legendás újságírótól, ezúttal Robert Costa társszerzővel, a Washington Post riporterének tolléból. Merthogy peril annyit jelent: "Veszély".
Május közepétől augusztus közepéig országos átlagban 3,5 százalékkal többen haltak mag Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Hét megyében az átlag többszörösével nőtt a halálozás, akárcsak a 64-79 és a 70-74 év közötti férfiak körében - derül ki a KSH friss adataiból.
A Budapesten élő Nikola Gruevszki macedón exkormányfő és egykori pártja az afgán menekültek befogadása ellen kampányol, miközben a szkopjei baloldali kormányt a tálibokéhoz hasonlítja. A Nyugat-Balkán három országának vezetése versenyt fut, hogy ki fogad be több menekültet.
Lemondott az Antall József Tudásközpont (AJTK) teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikával foglalkozó elemző. Az érintettek megerősítették lemondásukat a Direkt36-nak.
Új rekordra emelkedett a betöltetlen állások száma az oktatásban a KSH friss adatai alapján, miután egyre több idős tanár megy nyugdíjba, fiatalok pedig nem választják ezt a pályát. Az évek óta befagyasztott, folyamatosan erodálódó, immár sokszor a szegénység küszöbére csúszó bérek pedig arra késztetik a pályán lévő tanárokat, hogy új állás után nézzenek.