h i r d e t é s

Piac nem biztos, de fesztivál lehet vasárnapra az üzletekből

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Piac nem biztos, de fesztivál lehet vasárnapra az üzletekből

2015. július 06. - 15:22
0 komment

A Nemzetgazdasági Minisztériumon a kereskedők szeme: a tárcától várják, hogy mondjon véleményt a CBA – minimum – kreatív ötletéről, a boltok piaccá való átminősítéséről, amellyel megkerülhető a vasárnapi zárva tartás. 

Közben van, aki még tovább ment, és fesztiválként szeretne működni a hétvégéken. A Fideszben állítólag kiakadtak Baldaufékra, hogy mit ugrálnak.

A hétvégén derült ki, hogy a CBA kezdeményezésére több balatoni település jegyzőjével is piaccá nyílvánítatták a hálózat helyi boltjait, hogy vasárnap is nyitva lehessenek.

A CBA-t már a hétvégi korlátozás megszületésekor azzal vádolták, hogy üzleti előnyt akar kovácsolni a törvényből. Baldauf László CBA-elnök múlt heti interjúja pedig csak tovább mélyítette a gyanút, hogy ő is lobbizott a kormányzatnál a zárva tartásért. Tény azonban, hogy az elnök az interjúban egy szóval sem említette, hogy a cégnél időközben új megoldást találtak ki arra, hogy saját üzleteik mégis kinyithassanak.

Az Index megkérdezett több magyarországi konkurens kereskedelmi céget, követnék-e a CBA példáját, és kezdeményezik-e saját boltjaik piaccá nyilvánítását.

Több cég kitérő választ adott, a Tesco viszont azt írta, hogy felkérte az Országos Kereskedelmi Szövetséget, hogy kérje ki a Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontját a konstrukcióval kapcsolatban.

Ezt követően az Index is érdeklődött az NGM sajtóosztályán, mi lesz a minisztérium jogi álláspontja Baldaufék húzásával kapcsolatban.

A tárcától egyelőre nem érkezett válasz, de a fideszes vezetők reakciója alapján könnyen megjósolható, hogy nem fognak lelkesedni az ötletért. A kormánypárt egyik vezető politikusa azt mondta, már korábban is jelezték a CBA-nak, hogy „ne ugráljanak már”, és remélik, hogy hatósági vizsgálat és büntetés követi majd ezt az akciót.

Az egyik budapesti kerület jegyzője kérdésünkre elmondta, hogy a CBA-s sajtóhír megjelenése óta több szóbeli érdeklődés érkezett hozzá is, érdemes-e hasonló kezdeményezéssel élniük.

A jegyző szerint az a 2009-es kormányrendelet, amely meghatározza, mit kell piacon vagy vásáron érteni, meglehetősen lazán fogalmaz, de még így is támaszt olyan feltételeket, amelyeket az üzletek többségénél csak nyilvánvaló jogi visszaéléssel lehetne megkerülni. A kormányrendelet szerint ugyanis a piac olyan terület, amelyet a városrendezési terveben is ki kell jelölni. Ez a kijelölés azonban nem a jegyző, hanem az önkormányzat képviselő-testületének jogköre.

Néhány budapesti üzletláncnak azonban valóban jól jöhet a CBA-tól származó ötlet. Az eddigi is létező piacok területén vagy épületében lévő boltjaikra ugyanis minden trükközés nélkül alkalmazható a kormányrendelet, ezért ott nincs akadálya a nyitvatartásnak.

Karácsony Gergely, a XIV. kerületi önkormányzat polgármestere azt mondta, hogy – bár ellenzik a vasárnapi nyitva tartás korlátozását – Zuglóban sem fognak körültekintő vizsgálat nélkül kiadni piacengedélyeket boltoknak. Az azonban tény, hogy az egyik bevásárlóközpont, amely műsorokat, koncerteket szervez az üzletházában, fesztiválengedélyt kért magának, hogy vasárnap is üzemelhessenek.

 

index.hu

Posted by SEJT on 2015. július 6.