h i r d e t é s

SZAVAZZON! Önnek mi jut eszébe a Heineken vörös csillagáról?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
2017. március 14. - 07:53

 

Lázárék már börtönnel fenyegetik a Heinekent

Természetesen a tiltott önkényuralmi jelkép felhasználásáról van szó.

Az önkényuralmi jelképeknek kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely — a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben — magasabb rendű lenne az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdeknél

– áll egy Lázár János által benyújtott törvényjavaslat indoklásában - írja az Index.

A miniszter a törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel együtt jegyzi. A 444.hu szúrta ki a javaslatot, ami szerint tilos lenne „Magyarországon horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet haszonszerzés céljából felhasználni, megjeleníteni vagy önkényuralmi jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesíteni”.

A Btk.-t pedig úgy szigorítanák, hogy aki a tiltást megszegi, börtönt kaphat: „ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

A cikk szerint nem nehéz arra gondolni, hogy az utóbbi hónapokban a Heinekennel háborúzó miniszter, Lázár János a Csíki, vagy új nevén a Tiltott sör érdekében keménykedne a Magyarországon egyébként elég sok embert foglalkoztató holland céggel. Lázár nemrég jelezte, hogy elfogadta az erdélyi vállalkozó meghívását üzemének meglátogatására.

A kormány ugyan adhat felmentést a tiltás alól, ha bizonyítja a kérelmező, hogy „az önkényuralmi jelkép használatához olyan különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik, ami az önkényuralmi jelkép által érintett társadalmi csoport érzékenységét nem sérti", de „önmagában az a tény, hogy a kérelmező önkényuralmi jelképet tartalmazó védjegy jogosultja, nem minősül sem különös méltánylást érdemlő magánérdeknek".

A 444 emlékeztet arra, hogy "a magyar állam korábban kétszer volt a strasbourgi bíróság előtt, miután vörös csillag viseléséért büntetett, és mindkétszer veszített".

 

index.hu