A Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ) azt állítja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől.
Az adventi hétvégéken a szokásosnál sűrűbben közlekedő, illetve nagyobb befogadóképességű járatokat indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Járatai az adventi időszak alatt vasárnap is nyitva tartó bevásárlóközpontokat és hipermarketeket is érintik.
Ha nem születik megállapodás a budapesti közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozásáról, elképzelhető, hogy a BKV csak a közigazgatási határokig biztosítja majd a szolgáltatását – mondta Tarlós István főpolgármester pénteken.
Járatritkítással, duplaáras diákbérlettel az ingyen utazó gyerekekre, a nyugdíjasokra és fogyatékkal élőkre kivetett regisztrációs díjjal, az agglomerációs jegyek, bérletek árának ötszörösére emelésével fenyegetőzik Tarlós István abban az Index által megszerzett levélben, melyet a főpolgármester a kormánynak juttatott el a BKV finanszírozása kapcsán. Az Együtt által kikért levelet a városháza eddig titkolta, pedig az adatvédelmi hatóság megállapította, hogy tartalma közérdek miatt nyilvános.
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata elfogadhatatlannak tartja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek azt a döntését, hogy még az Aranyvölgy utca átépítésének befejezése előtt lezárják a Bécsi úti vasúti átjárót.
Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére rendkívüli ülést tart ma a Fővárosi Közgyűlés, mivel a testület a múlt héten nem tudott dönteni a BKV Zrt. október elején kötött, 70 új autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésének jóváhagyásáról.
Nem csak az Esztergom-Budapest vasútvonalat, de az ahhoz kapcsolódó közútfejlesztéseket sem sikerült határidőre befejezni. Egy huszáros megoldással oldja meg a problémát a főváros. Szerdától lezárják a Bécsi utat az óbudai sorompónál, így az Aranyhegy-Ürömhegyen élő több ezer lakos „bent reked” a lezárt területen.