Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Riasztó képet fest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének 2020-ra vonatkozó mérése. Azt írják benne, hogy a világon több milliárd ember egyszerűen nem teheti meg, hogy egészséges ételt vásároljon magának vagy a családjának, mert túllépné saját költségvetésének 52 százalékát - ez pedig definíció szerint már a szegénységet jelenti.
15 mobilvécére írt ki közbeszerzést 2021-ben a rendőrség. Most megtudtuk, hogy a 3 évre szóló 200 milliós keretszerződésből 15 hónap alatt 30,7 millió forintot költöttek. Ez napi 69 ezer forintnak felel meg, és vécénként 4600 forintot jelent. A határon szolgáló Csongrád-Csanád megyei rendőröknek a CBA szállítja a hidegélelmet, idén augusztusban 11 959 csomagot, átlagosan 3039 forintért.
Összehasonlítottuk ugyanannak az áruházláncnak szlovákiai és magyar árait. Igyekeztünk ugyanazokat vagy hasonló termékeket megvásárolni. A kosárba leginkább magyar árstoppos termékeket vagy az olcsóbb árukat válogattuk.
Lesújtó áremelkedéseket tapasztalhatunk a hazai üzletekben, ami pedig szinté elkeserítő, hogy az EU-n belül Magyarországon drágul legnagyobb mértékben az élelmiszerek ára. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért? Mikorra várható lassulás, egyáltalán, visszatérhetnek még a mérsékeltebb árak?
Hepatitis A vírus esetleges jelenléte miatt az Ardo Hungary visszahívta a forgalomból a 2,5 és az egy kilogrammos gyümölcsös mix gyorsfagyasztott termékét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
Ez az utolsó európai nyár, mielőtt beköszönt az orosz tél, ami évekig tartó szenvedést hozhat magas élelmiszer- és üzemanyagárakkal, egyre szegényebb, éhesebb és fázósabb szavazókkal, ami komoly nyomást fejthet ki az európai politikai döntéshozókra, hogy milyen utat járjanak Ukrajna támogatása terén – vázolta egészen drámai összefoglalójában a tétek nagyságát a Politico.
Sok madárfaj állománya lecsökkent mára. Az Agrárszektor által megkérdezett szakemberek szerint a madárfajok fogyatkozó állományának helyzete mára túlmutat a természet- és állatvédő szemléleten, alapvető, és az emberiség egészére vonatkozó ökológiai kérdéseket vet fel.
Átalakította a fogyasztási szokásokat a magas infláció, mindössze 27 százalék állította azt, hogy – a KSH márciusi inflációs adatai szerint – a legtöbbet drágult élelmiszerekből nem vásárol kevesebbet, mint korábban – derült ki a Pulzus Kutató reprezentatív felméréséből.
Az élelmiszer-alapanyagok helyettesítése terén speciális szabályok lépnek életbe, amelyek a gyártóknak segítenek abban, hogy a hiánycikké váló alapanyagokat pótolni tudják más összetevőkkel - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos sajtótájékoztatón, Budapesten.
A legnehezebb helyzetben is meg kell őrizni az élelmiszerbiztonságot, amihez magyar termékek vásárlásával a vevők is hozzájárulhatnak - mondta az agrárminiszter a Tesco Magyarországgal közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Egyszerre igaz, hogy hiteles az éves 5 százalékos inflációs adat (amit mérnek) és érezzük, hogy ennél jobban emelkedik a mindennapi megélhetésünk költsége – állítja Belyó Pál, a KSH volt elnöke, a Policy Agenda kutatási igazgatója. Szerinte a kormány által bevezetett árstop a fogyasztói kosár összetétele miatt nem alkalmas az infláció megtörésére.
Példátlan intézkedés, egy világos határvonal átlépése, politikai lépés és tanácstalanság – erről számoltak be az alapvető élelmiszereket érintő árstop kapcsán a Portfolio-nak megszólaló, a kereskedelem és az élelmiszeripar területén komoly, több évtizedes tapasztalattal rendelkező vezetők.
A kormány intézkedései a magyar családok támogatását, védelmét szolgálják. Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése is jelzi, hogy a kormány határozottan közbelép, ha elszabadulnak az árak - mondta az agrárminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.