A végéhez közeledik az időközi helyhatósági választás kampánya Mohácson. Vasárnap estére derülhet ki, hogy ki vezetheti a Duna-parti várost, miután a közgyűlés a nyár elején feloszlatta magát.
Úgy tűnik, hogy a szocialisták és a liberálisok álszentsége és képmutatása valóban nem ismer határokat - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdán Brüsszelben a szerencsi időközi választásokon induló, antiszemita kijelentéseivel botrányt kavaró jobbikos jelölttel, Bíró Lászlóval kapcsolatban.
Magyarországnak a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszereznie - írta a Fidesz keddi közleményében, amelyben gyalázatosnak minősítette, amit a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogszabálysértően vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a tiszaújvárosi választási bizottság a Jobbikot, a szervezet nyilvántartásba vételi kérelmét ugyanis olyan törvényes képviselő nyújtotta be, akinek a képviseleti joga jelenleg nem hatályos.
Péntek 16 óra, vagyis a fellebbezési határidő lejárta előtt pár perccel a Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében – írta Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Közben Bíró László "apátiájával"” magyarázta antiszemita kijelentéseit.
"Nincs még vége...vannak elképzeléseim, hogy mi jöhet még, de nem szeretnék tippeket adni" – reagált a Hírklikknek Witthinghoff Tamás a kormány legújabb lépésére, amellyel sokadjára az ellenzéki irányítású települések önkormányzatait igyekszik teljesen ellehetetleníteni.