A 2022-es országgyűlési választási kampányban Orbán Viktorék fűt-fát megígértek, és az akkor frissen kitört háborúval riogattak. Na, nem annak negatív gazdasági hatásaival, „csupán” annyival, hogy politikai ellenfeleik odaküldenék a magyar fiatalokat hadakozni.
Normális körülmények között szenzációként járta volna be Magyarországot, hogy Oroszország önkéntes alapon csökkenti olajtermelését háborúja közepén, amikor minden „olajfillérre” égető szüksége van az öldöklés folytatásához.
Mivel a kormány rendszerint belügyi beavatkozásnak tekinti, ha más országból szóvá teszik a magyar jogállamiság szétverését, David Pressman jelezte, hogy Orbán Viktor éppen beavatkozott az Egyesült Államok belügyeibe.
Felfoghatjuk a politikust, mint terméket? Természetesen igen, hiszen egy közéleti személyt is épp úgy el kell adni a közönségnek, mint egy mosóport vagy autót. Kérdés, hogy egy politikai közösséghez tartozó, esetleg az azt vezető személyt lehet-e külön utakon felépíteni, mint a pártját?
Hiába alakított koalíciót Franciaroszág az atomenergia-barát uniós tagállamokból, az Európai Unióban várhatóan nem kap zöldbesorolást a nukleáris energia, sőt az atomenergiával előállított hidrogéngázt sem vennék kibocsátásmentes forrásnak.
Utópisztikus, csodálatos Magyarország képe rajzolódik ki, ha egymás mellé tesszük, micsoda ígéretekkel álltak elő a politikusok 2030-ra. Megígérték például, hogy addigra Európa legjobb helyévé válunk, nagyrészt összejön az energiafüggetlenség, Veszprém bekerül a kontinens húsz legjobb városa közé, a válogatottunk pedig ragyogóan jó lesz.
