Ki mondta, hogy a hasznos funkciót ellátó eszközök ne lehetnének élvezetesek? Miért van az, hogy mindenki egyből csak a szükséges rosszat látja például az óvszerben, és közben eszébe sem jut, hogy akár jó, mit jó, fantasztikus élmények is várhatnak rá?
Egy nemzetközi kutatócsapat érdekes eredményre jutott azzal kapcsolatban, hogy nagyjából 3,5 milliárd évvel ezelőtt hogyan jöhettek létre az első, mikroszkopikus életformák a Földön – írja a hvg.hu a Life című tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány alapján.
Valószínűleg már sok fideszes szavazó sem érti, miért tart ki továbbra is olyan eltökélten Vlagyimir Putyin rezsimjének támogatása mellett Orbán Viktor, amikor már sem politikai, sem gazdasági haszna nem származik az országnak belőle.
Tisztújító közgyűlésen a közismert, kulturált Nógrádi Péter pesti ügyvéddel szemben a kecskeméti illetőségű Grósz Andort választották a Mazsihisz elnökévé, a kényszerűen, második mandátuma lejárta miatt távozó Heisler András utódjául, mivel e tisztséget, akár az amerikai elnökét, csak két cikluson keresztül töltheti be valaki.