Magyargyűlölő. Teljesen értelmetlen kifejezés, ha arra gondolunk, hogy használói első sorban olyan emberekre értik, akik maguk is magyar állampolgárok. Sőt, megkockáztatjuk, hogy büszkék e státuszukra, csupán a kormánnyal szemben kritikusan vélekednek. Ezúttal a külügyminiszter is bevetette ezt a meglehetősen sértő jelzőt.
Laura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének elmozdítását kezdeményezi Tudorel Toader igazságügyi miniszter - ezt maga a tárcavezető jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A magyar tulajdonú Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt. 6,2 milliárd forint beruházással bővíti győri fémmegmunkáló és összeszerelő üzemét, ezzel 120 új munkahelyet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.