Sok mindent el lehet mondani Orbán vejéről, de azt aligha, hogy hozományvadász lenne. Pontosabban tettek róla, hogy ez a vád véletlenül se merüljön fel. Hogy ez közpénz jellegét vesztett (uniós) forrásból valósulhatott meg, nem számít.
Az Országgyűlés várhatóan ma tartja utolsó ülésnapját az április parlamenti választások előtt. A képviselők a háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak politikai vitát az ellenzék kezdeményezésére.
Kijev benyújtotta a szükséges dokumentumot az ENSZ illetékes bíróságához, amelyben alátámasztja azt a vádját, miszerint Oroszország a Krím félsziget 2014-ben történt önkényes bekebelezése óta folyamatosan megsérti jogait a Fekete-, valamint az Azovi-tengeren és a Kercsi szorosban hozzá tartozó felségvizeken és kontinentális talapzaton, erőforrásait eltulajdonítja, az okozott veszteségekért pedig kártérítést követel Moszkvától - hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán külügyminisztérium.
A nap meghökkentő kijelentése: ezentúl úgy hallgassa Halász János sajtótájékoztatóit, – ha kiállítják ezután is – hogy azt nem a Fidesz nevében tartja, csak mint magánember. - írja a gepnarancs.hu.
Újabb öt pártot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 98-ra emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy évvel ezelőtt 71 pártot vett nyilvántartásba a testület.
Nyakunkon a választás, a pártlapban rögtön előkerült az "lemúltnyolcév" és az elszámoltató zseni, Budai Gyula. Még épp idejében tudtuk meg, hogy ő mindent jól csinált, csak a bíróságok kommunisták. - írja a b1.blog.hu.