Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A CLAAS Hungária Kft. Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb vállalataként belső versenyt indított munkavállalói számára, hogy megtalálja a legjobbakat. A megmérettetés során minden csapat egy-egy gyárat irányíthatott a szimulációs felületen, és megtapasztalhatta, hogy bizonyos döntések, hogyan befolyásolták a termelést, illetve a gyár sikerességét. A győztes kollektíva pedig magáénak tudhatja „A legsikeresebb gyár” címet. Az első helyezett az Anne and the Barberians csapat lett.
Azok az emberek, akik sok szöveggel találkoznak nap mint nap, tudják, hogy minél több tudásanyagot dolgoz fel az agy, annál nehezebb az összes információt hosszú távon is megőrizni. Épp ezért a produktivitás érdekében nem árt megtanulni hatékonyan olvasni. Ahhoz, hogy rövidebb idő alatt elsajátítsunk egy anyagot, érdemes ismételni, színkódolni, illetve kézzel írt jegyzeteket készíteni.
A nőiességen esett csorbák, ahogyan nőként viszonyulunk a saját nőiességünkhöz – tudatosan vagy tudat alatt – meghatározza életünk minden területét. Akár férfiként, akár nőként láttuk meg a napvilágot, azt a minőséget kell megélnünk az életünkben, ami adatott, minél magasabb szinten. És ez bizony sokunknak nagy kihívást jelent. Párkapcsolati problémák, gyermektelenség, önbizalomhiány, bizonyítási vágy, a nőgyógyászati gondok, elégtelen szexuális élet – csak néhányan a sorban, amik arra utalnak, ezen a területen érdemes vizsgálódni.
Egyre több magyar család ünnepli a halloweent: a REGIO JÁTÉK friss kutatása alapján jelmezzel, tökfaragással és a lakás díszítésével készülnek a legtöbben. A mulatság örömet és vidámságot hoz a gyermekek életébe, és segít kiszakadni a mindennapokból, vélik a válaszadók, akik az őszi szünetet jellemzően kirándulással és a nagyszülők meglátogatásával töltik.
Karácsonyi képeslap segítségével fejezné ki odafigyelését? Az online megoldások helyett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a klasszikus képeslapok. Kevés izgalmasabb dolog létezik, mint a postaládában találni kézzel írt üdvözlőlapot, hiszen ez manapság szinte kuriózumnak számít. A karacsonyi-kepeslapok.hu információi szerint az ünnepek környékén ismét sokan érdeklődnek a papír alapú képeslapok iránt.
Mi az átlagember szerepe a klímaválságban? A GreenDependent Intézet ENERGISE projektje egy innovatív, páneurópai kutatási kezdeményezés, mely az energiafogyasztással kapcsolatos társadalmi és kulturális hatások mélyebb szintű tudományos megértését tűzte ki célul. Az Energia Élő Laborok eredménye alapján elmondhatjuk, hogy már kis szokásváltoztatással csökkenthetjük a háztartási energiafogyasztást.
BIG SEE termék design-díjat nyert Ljubljanában a fokos újragondolását megvalósító FOKOS21. A magyar csapat újítása érintette az anyaghasználatot, a megmunkálást, a formát, valamint a funkcionalitást is. A legszembetűnőbb változtatás a régi idők megoldásaihoz képest az, hogy a fokos feje és nyele egyetlen acéllemezből készül.
Pénteken végre kiderült, ki nyerte el a Nemzet Szépe címet. A magyar alapítású, nemzetközi szépségversenyen több százan mérettették meg magukat. Az idei győztes, Biba Kitti novemberben Abu Dhabiban vehet részt a Miss Nation világversenyen, ahol 20 ország legszebbje mutatkozik majd be. A nagy bejelentésre a nemrég megnyitott luxus szállodában, a gyönyörű Párisi Udvar Hotel Budapest egyik különleges rendezvénytermében, a Párisi Salonban került sor.
A ’90-es évek óta terjednek olyan álhírek, Photoshopolt képek, kamu reklámok az interneten, melyek több ezer, ha nem több tízezer embert érnek el, legyen szó akár egy helikoptert megtámadó cápáról, egy ló méretű kutyáról vagy arról, hogy Bill Gates pénzt osztogat. - írja a portfolio.hu.
Közelebb hozza az embereket, és jobbá teszi a napunkat, hangulatunkat – már egy egyszerű „köszönömnek” is sokat köszönhetünk, derült ki abból a különleges tesztből, amelyet az egyik legnagyobb csokoládédesszert gyártó márka megbízásából készült a Hála Világnapja alkalmából.