
Az űrutazás lehet az emberiség „életbiztosítása", és létkérdés, hogy folytatódjon.
megtekintés

A Ben-Hur, Lew Wallace regényének főhőséhez kapcsolódó leleteket sosem találnak majd a régészek, hiszen Ben-Hur sohasem létezett.
megtekintés

Hetvenezer éve került Naprendszerünkhöz legközelebb egy csillag, a felfedezőjéről Scholznak elkeresztelt vörös törpe – közölte egy nemzetközi csillagász csapat.
megtekintés

Ezt állítja minden esetre végkövetkeztetésében az a tanulmány, melyet nemrégiben tettek közzé egy massachusettsi egyetem kutatói, akik kifejetetten eme kérdéskör feltérképezésére alakítottak kutatócsoportot, összefogva a Massachusetts Institute of Technology és a North Bennet Street School szakértőit.
megtekintés

Meteorit-becsapódás nyomán keletkezhetett az a kráter, amelyet a közelmúltban fedeztek fel tudósok az Antarktisz keleti részén.
megtekintés

Amatőr csillagászok egy több mint ezer kilométeres felhőszerű foltot észleltek a Marson 2012-ben, ami kétszer jelent meg, mielőtt végleg eltűnt volna.
megtekintés

Úgy 6 éves lehettem amikor a "Pitagorasz nyomában" [Szczepan Jelenszky] c.könyvben megismertem a 4x4-es "bűvös" négyzetet, amelyről az író azt állította, hogy Dürer "Melancholia" c. rézmetszetén szerepel...
megtekintés

Levelet kapott a magyar sajtó, ebben az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoportja másfél oldalas közleményben tudatja a magyarsággal, hogy ácsi.
megtekintés

A brit tudósok pénteken se pihennek.
megtekintés

Közvetlen közelről vizsgálhatja meg a hétvégén a Rosetta űrszonda a Csuri becenevű üstököst, írja az MTI.
megtekintés

Elindították szerdán Floridából a Nap kozmikus sugárzásának vizsgálatára készített amerikai műholdat, ugyanakkor a SpaceX cég letett arról a kísérleti tervéről, hogy a Falcon hordozórakétát újrafelhasználás céljából visszairányítsák a Földre.
megtekintés

A 9 évvel ezelőtt útnak indított New Horizons elkészítette első felvételeit a manapság újfent vitatott státuszú, de úgy tűnik, végül mégiscsak törpebolygónak minősített Plútóról.
megtekintés

Ceres felé közeledő amerikai Dawn űrszonda egyre élesebben látja a kis égitest felszínét és annak feltűnően fényes és rejtélyes alakzatát.
megtekintés

Mindenki internetezik, de kié valójában az internet?
megtekintés

A valóra vált álom, paradicsom és burgonya egy növényen.
megtekintés

Már számtalan felvételt láthattunk bolygónkról, a Földről, azonban eddig egyik sem azokat a színeket mutatta, amilyen valójában "Kék Bolygónk".
megtekintés

Mindenki számtalanszor láthatta már a különböző holdfázisokat, amelyeken az égitest nagyjából egy hónap alatt keresztül megy, amíg megkerüli a Földet.
megtekintés

A Kepler űrtávcső nemrég egy 11 milliárd éves csillagot fényképezett le, amely körül a csillagászok szerint öt Föld-szerű bolygó is kering.
megtekintés

Egy videó arról, hogy a Napból induló fény mennyi idő alatt, meddig jut el.
megtekintés

A Kinder-tojást mindenki ismeri, és mindenki szereti: a tejcsoki-tojásba rejtett kis műanyag játékból az 1974-es bemutatkozása óta több mint 30 milliárd darabot adtak el világszerte.
megtekintés

Szerte a fővárosban különös jelenségeket tapasztaltak olvasóink hajnali 2-3 óra környékén.
megtekintés

Bill Gates sem örül a mesterséges intelligenciának, ahogy Elon Musk és Stephen Hawking sem - többek között ez derült ki abból a kérdezz-felelekből, amit a világ időnként leggazdagabbja folytatott a Redditen az olvasókkal.
megtekintés

A modern technika néhány kellemetlen mellékhatása:
megtekintés

Egy kaliforniai bálnafigyelő csoportnak sikerült lefilmeznie egy hófehér Risso-delfint.
megtekintés

Auschwitz minden harmadik áldozata magyar volt: a 430 ezer oda hurcolt honfitársunk közül több mint 300 ezren ott lelték halálukat.
megtekintés

A Tejútrendszer elméletileg egy masszív féregjáratnak (téridőhídnak) adhat otthont egy nemzetközi kutatócsoport szerint.
megtekintés

A Harmadik Birodalom vezetőjeként Adolf Hitler bőszen hirdette az úgynevezett életreformot (Lebensreform).
megtekintés

Magyarországnak volt már a mostaninál is rosszabb sajtója a világban, a harmincas években kínosabbak voltunk.
megtekintés

Az atlantai Georgia Műszaki Egyetem felvételén egyik végzős hallgatójuk négy mesterséges intelligenciájú zenésszel állt össze egy kis freestyle jazz improvizációra.
megtekintés

Az ötlet valóban különleges, nem véletlen, hogy a netezők hamar összedobták a pénzt az alábbi okosbőröndre.
megtekintés

Még tavaly decemberben akadt egy 700 méter mélyre leeresztett fenékhálóba a világóceán egyik legritkább porcoshal-féléje.
megtekintés

Az autisták belső világáról olykor azt gondolták, nem is annyira különbözik a többi emberétől, csak szóra kell bírni valahogy őket.
megtekintés

Immár hivatalos: 2014 volt az eddigi legmelegebb esztendő.
megtekintés

Egy friss tanulmány szerint még legalább két, akár a Földdel megegyező mérető bolygó is keringhet a Naprendszer szélén, a Plútó törpebolygó pályáján túl.
megtekintés

Nagy visszhangja lehet az ELTE kémikusai által tett friss felfedezésnek, a kutatók a szerves kémia egyik legalapvetőbb reakciójának új mechanizmusára bukkantak.
megtekintés

A NASA megvédené a műholdakat az északi fénytől, úgyhogy öt rakétát lő beléjük.
megtekintés