Folyamatos téma a közéletben az egészségügy helyzete. Politikusok, orvosok, szakértők nyilvánulnak meg, tíz- és százmilliárd forintokkal dobálózva. A budapesti szuperkórháztól kezdve, az egészségügyi béremelésig bezáróan, nap mint nap hallhatunk véleményeket a szükséges fejlesztésekről, a bérrendezésről – mindezek finanszírozási igényéről. De mi lehet az igazság?
Orbán Viktor bocsánatkérő levelet írt minden őt kizárni akaró EPP képviselőnek. Ujhelyi István az MSZP EP képviselője arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy ez olyan volt, mint a magyar népmese, bocsánatot is kért, meg nem is. Szerinte a magyar jogállamiság helyzete miatt kellett volna bocsánatot kérnie, mert az összefügg az Európai Néppárt és Európa értékeivel.
Kedden délelőtt már indikatív felárat is adott a magyar állam a kibocsátani tervezett 7 éves eurókötvényre, a tervek szerint az állam az irányadó midswap felett (körülbelül 0,67 százalék) 100 bázispontos felárat adna - tudta meg a Portfolio.hu a Reuters kötvénypiaci információs szolgálatára, az IFR-re hivatkozva kedden. - írja a napi.hu.
Aggodalmat okoz az Európai Bizottságban Lengyelország és Magyarország a menekültelosztási kvótával és a jogállamisággal kapcsolatban - mondta Günther Oettinger német uniós biztos egy pénteki lapinterjúban.
Globális bankválságot kockáztat az Európai Unió, ha megakadályozza egy jó kereskedelmi megállapodás létrejöttét a kilépő Nagy-Britanniával - figyelmeztetett a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent közös cikkében a brit pénzügyminiszter és a Brexitért felelős brit miniszter. - írja a portfolio.hu.
A háziorvosi praxisvásárlási és letelepedési támogatásra a hét végéig, október 15-éig lehet pályázni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A fenntartható szőlő-, és bortermelés elősegítésére, célzott finanszírozás bevezetésére együttműködési megállapodást kötött a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Takarékbank – jelentették be a szervezetek vezetői sajtótájékoztatón szombaton Budapesten. - írja a vg.hu.
Az MKB Bank hitelezi az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő Avalue Kft.-t, mely a Médiatanács néhány hete kiadott engedélyével felvásárolja a Lapcomot, azaz a Bors című bulvárnapilap, valamint a Délmagyarország és a Kisalföld megyei lapok kiadóját – írja a HVG. - hangsúlyozta a 24.hu.
Most, hogy Észak-Korea atomtámadással fenyegetőzik, számos elemző próbálja kitalálni, hogy az Egyesült Államok milyen katonai beavatkozást tehet, miután Trump elnök közölte: "tűzzel és dühvel" sújt le az elszigetelt országra, ha az tovább riogatja a világot. - írja a portfolio.hu.
Kedvezett az erős gazdasági növekedés a világ második legnagyobb gazdaságában a vagyonnövelésnek, a gazdag kínaiak száma ugyanis 10 év alatt megkilencszereződött - írja egy friss tanulmány adataira hivatkozva a Reuters. - közölte a portfolio.hu.
Szeptembertől kezdve a kínai bankoknak jelenteniük kell a felügyeletnek minden egyes alkalmat, amikor ügyfeleik 1000 jüannál - azaz körülbelül 40 ezer forintnál - többet költenek külföldön. - írja a portfolio.hu.
Újra a szokásos ütemben nő a magyar kórházak adóssága, amely a márciusi 2,8 milliárdos növekménnyel 22,7 milliárd forintra emelkedett - derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adataiból. - írja a napi.hu.