Bár egy fóti általános iskolában korábban minden meghirdetett nap csatlakoztak a sztrájkokhoz, az októberi fizetésüket kézhez kapva többen nem tudták most vállalni a sztrájkot, ezért az országos élőlánchoz csat
Dézsi Csaba András polgármester szerint a kibontakozó energiaválság miatt már Győrben is meg kell húzni a nadrágszíjat, emellett az sem segít a helyzeten, hogy állítása szerint nem csontvázak, hanem egy komplett köztemető borult ki a szekrényből, mióta átvette a vezetést.
Egymás után nyilvánítják eredménytelennek a különböző beruházásokat a közbeszerzések kiírói. Pontos lista egyelőre nincs arról, mely fejlesztések esnek áldozatul a „rezsicsökkentés megvédésének és a honvédelmi célok teljesítésének”, de a közbeszerzési értesítőt böngészve találhatunk néhány támpontot.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy ha a közintézmények fűtésén akar spórolni, akkor ne az iskolákkal, hanem a minisztériumokkal, a Parlamenttel, a Sándor-palotával és a Karmelita kolostorral kezdje - közölte az MTI.
Augusztus végétől képzéseket indítanak a pedagógusok számára a fenntarhatósági tantárgy oktatásának elsajátításához. Az új tananyag célja, hogy érzékenyítsék a fiatalokat a 9-12. évfolyamon, ráadásul érettségi tantárgyként is választható lesz.
A Belügyminisztérium utasítja az oktatási intézményeket, hogy haladéktalanul mérjék fel gázról a fatüzelésre történő átállás mihamarabbi lehetőségét kályhák beszerzésével – olvasható abban a levélben, amelyet a tankerületek kaptak, a levelet sikerült megszereznie a Klubrádiónak.
A budapesti Vajk-sziget Általános Iskola korlátlan túlóralehetőséget és egy hónapra majdnem elég fizetést ajánl annak a leendő tanárának, akit érdekel a társadalmi megbecsülés, de le tud róla mondani.
A felvi.hu összesítése szerint országszerte összesen csupán 22-en jelentkeztek fizika szakos, és 25-en kémia szakos tanári képzésre, ami azt jelenti, hogy a végzés után nagyjából 6-7 fő marad, aki ténylegesen tanítani is fog - hangzott el az RTL Híradóban.
Csütörtökön is folytatódott a tanárok tiltakozása, újabb intézmények dolgozói csatlakoztak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által március 16-ától meghirdetett többnapos sztrájkhoz.