Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Szabályosan gazdálkodott a Fidesz és a KDNP 2018-2019-ben, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosították a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely - a hivatalos adatok szerint - már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban - írta elemző cikkében a The New York Times című amerikai napilap hétfőn. - írja a Portfolio
Az aranybányászat hatalmas üzletágnak számít Ghánában, 2019-ben már sikerült megelőzniük Dél-Afrikát is, mellyel az afrikai kontinens legnagyobb aranykitermelőjévé váltak. A legnagyobb multinacionális bányavállalatok, mint a Newmont vagy az AngloGold, is megtalálhatók az ország hatalmas bányáiban, ám jelentősen elterjedtnek minősül az illegális, kisebb mértékű bányászat is.
Egy évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon az új típusú koronavírus, így már tizenkét hónapja vizsgálják, hogy milyen hatást gyakorol a járvány a lakosság életére. Az elmúlt hetekben például jelentősen enyhült a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság.
Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus szerint az is megfelelő, ha három hét helyett 35 nap telik el az első oltás után a második adag beadásáig - olvasható az index.hu oldalon kedden közzétett cikkben.
A koronavírus (COVID-19) járvány az élet minden területén érezteti hatását, éppen ezért még időszerűbb a figyelemfelhívás, hogy ne hanyagoljuk el egészségüket. A szűrővizsgálatokon való részvétel, az önvizsgálat, az orvos-beteg találkozók betartása különösen fontos a mellrák esetében, hiszen ez a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés és vezető halálok a világon .
Az izomhúzódás tüneteivel sajnos már a legtöbben találkoztunk életünkben. Azok, akik mozgásszegény életmódot folytatnak, számukra kifejezetten fontos, hogy tisztán lássanak a témában, vagyis ismerjék a tüneteit és kezelési módjait. A következő cikkben körbejárjuk a témát és néhány, az izomhúzódásra alkalmas gyógyszerkészítménnyel is találkozhatsz. Lássuk, mit érdemes tudnod!
Az elhízás egészségügyi kockázatairól nagyon sokat hallunk, az alultápláltság veszélyeiről szinte alig. Pedig az alultáplált belgyógyászati betegeknél – egy friss svájci kutatás szerint – 20%-kal csökkenthető a halálozási arány táplálkozásterápiával.
Nem hogy nem segített édesanyján a pszichiátriai ellátás, hét év kezelés után öngyilkos lett, írta a nő lánya, aki egy internetes fórumon osztotta meg édesanyja szívszorító történetét. A dél-dunántúli nő mentális nehézségei miatt került pszichiáterhez, de segítség helyett állapota egyre csak romlott, egészen a végzetes napig. Az eset ismét csak felhívja a figyelmet a jelenlegi pszichiátriai kezelések hatástalanságára, illetve veszélyeire, véli egy emberjogi szervezet hazai csoportja, különösképpen a február 11-i, közelmúltbeli betegek világnapja alkalmából.
Betegnek lenni senki nem szeret, amellett, hogy sok esetben akadályozza a napi megszokott rutinunkat, bőven akad anyagi vonzata is. Azonban a betegségek megjelenésének kockázatát megfelelő vitaminok fogyasztásával hatékonyan csökkenthetjük. A kórokozók számos formában vannak jelen életünkben, amelyek ellen az immunrendszerünk nyújt védelmet, így elengedhetetlen ezt a rendkívül összetett rendszert támogatnunk.
Február 12-én élesednek a tavaly nyáron életbe lépett új társadalombiztosítási (tb) törvény fontos rendelkezései: megszűnik az a helyzet, hogy a járulékot fizetők finanszírozzák a társadalombiztosítás rendszerét kijátszók ellátásait. A változás csaknem félmillió több embert érint.
Számos pszichiáter véleménye szerint az emberi lélek – s így gondolataink, érzelmeink is – nem mások, mint a fejünkben lévő kocsonyás anyag működésének termékei. Vajon jó ötlet-e, különösen most, a pandémia idején, olyan emberekre bízni mentális egészségünket, akik az ember lelki működését puszta kémiai reakciók végtermékének tartják? Segít-e ez a hozzáállás a társadalomnak talpra állni, vagy csak a süllyesztő felé viszi?
Az amerikai Moderna cég koronavírus elleni vakcinájának érkezésére várnak Olaszországban, ahol több tartományban hétfőre elfogytak a rendelkezésre álló dózisok. Ezzel egy időben az új típusú koronavírus újabb "első betegét" azonosították Milánóban.
A szakszervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenve fogadták a nyilvánosságra hozott koronavírus-oltási tervet, amelyből nem derül ki, hogy az oktatásban foglalkoztatottak mely kategóriába tartoznak.
Jók a tapasztalatok a koronavírus elleni oltóanyaggal, és biztató az is, hogy csökken az új fertőzöttek száma - foglalta össze a járványügyi helyzetet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.