h i r d e t é s

A NER és a Fidesz ellen tüntettek Pécsen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A NER és a Fidesz ellen tüntettek Pécsen

2018. április 16. - 06:38

A vasárnapi tüntetést az a pécsi énekesnő, Fülöp Eper Flóra szervezte, akinek visszamondták a kampány idején egy koncertjét, miután megosztott egy Karácsony Gergellyel készült videót. - írja a Pécsi STOP

Forrás: Pécsi Stop / Facebook

Eper hangsúlyozottan politikamentes és békés demonstrációt hirdetett, ezt többször kiemelte a rendezvényen is. Volt is emiatt némi morcogás előtte a Facebookon, de aki nem jött el, mondjuk mert nem lehetett pártzászlót lengetni, bánhatja örökre – vagy eljöhet legközelebb.

Nem is lopta el a showt egy párt sem, leszámítva a kétfarkúakat. Martos G. Csongor nyomott egy hosszabb performanszt a rendezvény előtt, de őt sem bántotta senki, sőt, elsöprő tapsvihart aratott.

Eper köszöntője után, amiben elmondta, hogy álmában sem gondolta volna, hogy ennyien lesznek, Simon Wintermans tüzelte fel a tömeget. A pécsi holland, aki jobban aggódik a magyar demokráciáért sok itt született embernél elképesztő erejű beszédet tartott valahol a düh és a sírás határán. Mint mondta, hétfőn reggel elsírta magát, végignézve a választási eredményeken és négy gyönyörű magyar gyerekén. Egy Göring-idézetet citált, németül. „Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani … Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik”. Itt és most is remekül bevált.

Az elkeseredett pécsi civil aktivista szerint ma már nincsenek az országban politikai oldalak, csak három csoport maradt. A hazudók szűk rétege, az ország harmada, akik hisznek nekik és a többiek, akik átlátnak rajta.

Simon civil kurázsira biztatott mindenkit, konkrét példákat is hozott. Arra kérte a gondolkodó polgárokat, hogy mérgelődés helyett mondják le a Fidesz propagandáját szóró újságot, a pénzből támogassák azokat az újságírókat, akik felállnak ezektől a lapoktól. Az újságírókat arra buzdította: ne dolgozzanak ilyen helyeken, a nagyvállalkozókat pedig arra, foglalkoztassák az így állás nélkül maradókat. Az iskolaigazgatóktól azt kérdezte: a KLIK fontosabb nekik, vagy a gyerekek?

Többször felszólalt a szervező édesapja, Fülöp Zsolt is, szavalt verset, majd beszélt a demokrácia alapvetéseiről és egy apa lelkének bugyrairól is, ez utóbbit lánya is megkönnyezte a színpad árnyékában.

Konkoly-Thege Júlia, A Város Mindenkié Pécs csoport vezetője a legszegényebbekről beszélt és arról, hogy őket bizony az ellenzéki pártok is cserben hagyták. Ő is civil kurázsira biztatott mindenkit, valamint arra: aki teheti, csatlakozzon csoportokhoz.

Zajos sikert aratott Varga Orsolya bábszínész, egyben dühös és szomorú anyuka is, aki a mai negyvenesek-ötvenesek nevében bocsánatot kért a fiataloktól, amiért hagyták, hogy így félrecsússzon a rendszerváltás. Arról beszélt: a generációknak közösen kell legyőznie a becstelen brigantit, az apáknak kell felfognia a gyermekekre zúdított nyílzáport. Kiemelte azt is: neki a fideszes szavazó is a testvére, arra kérte őket, üljenek le egymás mellé, és beszéljenek.

Fülöp Flóra egy kis „emelje fel a kezét aki...” játékot játszott levezetésként a hálás közönséggel. Arra kért mindenkit, hogy ne higgyen el mindent, amit hall, de ne nézze le azt sem, aki hisz a rezsicsökkentésben, és azt sem, aki fél. Szólt arról, hogy az élet nagy része a politikán kívül van, és hogy ő még életében nem látott pártot, ami nem a saját önös érdekét nézte volna. Azt kérte, mondjunk nemet a gyűlöletre, és hogy ugyanilyen békésen, de folytassuk.

pecsistop.hu