Ujvári Gábor, régi, kipróbált antiszemita történelemhamisító (Veritas) azt fejtegette nagy hévvel a Kossuth rádió adása elé keveredett hívekkel, hogy a Numerus Clausus nem volt zsidótörvény, mert nem a zsidóság egésze, hanem csak egy szűk (tanulni vágyó) rétege ellen hozott megszorító intézkedés. Ilyeténképpen nem is illeszthető a zsidótörvények sorába.
Miközben normális országok bizonyos koncepciók alapján, előre megtervezett lépések sorozatával (vesd össze: logika) küzdenek a járvány ellen, Orbán színtársulata ész nélkül rögtönöz, egymásnak ellentmondó intézkedések bejelentésével és leértékelési akciókhoz hasonló végrehajtásával támad a védekezésre kényszerített járvánnyal szemben, mely Orbán februári hetvenkedése szerint már az utolsókat rúgta.
Miközben kaotikus kormányzati közreműködéssel egyre erősebben tombol a járvány, miközben az élre ugrunk a lakosságarányos halálozások számával, Orbán bölcselkedésekkel és újabb államosításokkal, a felcsúti repülőtér tervezésével, meg a nézők előtt bonyolítandó Forma 1-el van elfoglalva.
Harmadik fejezet: 2020 -2021 -2022 sorsfordító évek … c. vitairat Az 1989. október 23-án kikiáltott 3. Magyar Köztársaságot a Fidesz - élén a pártelnök/miniszterelnökkel, valamint a csatolt KDNP-vel - elárulta, és a 2012. január 1.-i hatállyal esküszegéssel elkövetett alkotmányos puccsal életbeléptetett Alaptörvénnyel megbuktatta! (lásd második fejezet: ősbűn!)
Második fejezet: 2020 -2021 -2022 sorsfordító évek … c. vitairat
A 2010-es országgyűlési választáson a győzelmét, ami a választásra jogosultak mindössze 33.7%-a úgy értelmezte, mint a magyar nemzet által véghezvitt sikeres forradalmat, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megalapításáról döntöttek.
Lenin kérdése időszerű! Csak ma nem a narodnyik mozgalom, hanem a Momentum kerül terítékre.
megtekintésFigyelem! Az alábbiakban trendekről lesz szó. Mindenhol vannak kivételek, de ezek a kivételek nem befolyásolják az uralkodó tendenciát. Úgyhogy kérem, a kommentekbe ne említsetek ezekről említést. Másrészt Európáról és nem Magyarországról lesz szó. Magyarországon az Iszlám egy rémületet keltő szitokszó, amit a politika használ, de valójában csak szórványban van jelen, társadalmi súlya nincs. A kereszténység viszont jelen van és meghatározó módon van jelen. Ezért alábbi véleményem a magyarországi Iszlámot nem érinti, de a kereszténységet igen.