Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Románia nemzetközi egyezményekre és környezetvédelmi szempontokra hivatkozva ellenzi, hogy Ukrajna hajóutat építsen a Duna-deltában egy új fekete-tengeri kijárat megnyitása érdekében - közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál, a román külügyminisztérium (MAE) állásfoglalását ismertetve.
A magyarországi hatóságok kapcsolatba léptek az Európai Bizottsággal (EB) az akkumulátorgyárnak nyújtandó állami támogatás ügyében – tájékoztatta lapunkat a testület szóvivője, aki közölte azt is, hogy az egyeztetésről egyelőre nem kívánnak további tartalmi tájékoztatást nyújtani.
Noha a magyar kormány részéről eddig inkább abba az irányba mutattak a nyilatkozatok, hogy a kabinet támogatja az Európai Bizottság tervét, hogy lazítsanak az állami támogatások szabályozásán, addig most már tiltakozó levelet küldtek Brüsszelnek. - írja a Portfolio
Nemzetközi vizsgálatot kellene indítani az Északi Áramlat gázvezetékeinél történt robbanások ügyében Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró blogbejegyzése alapján - mondta Vjacseszlav Vologyin orosz házelnök csütörtökön.
Bulgáriában permanens választási kampány van hiszen Bojko Boriszov miniszterelnök sem győzni sem veszíteni nem tud. Április elején immár az ötödik parlamenti választást rendezik az Európai Unió legszegényebb országában nem sokkal több mint két év alatt.
Orbán Viktor a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy hosszú nap éjszakáján van túl; Ursula von der Leyen pedig péntek hajnalban közölte: az Európai Unió lépéseket fog tenni, hogy megelőzze az illegális migrációs beáramlást.
Nevet kapott az a szíriai kislány, akinek az anyja a szülés után életét vesztette a földrengés romjai alatt. A gyermeket Aya névre keresztelték el, ami magyarul azt jelenti: csoda, vagy isteni jel.