Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Hittudós, Korán-fordító.
Mihálffy Balázs (muszlim neve szerint Abdurrahman, Budapest, 1955. július 11.) agrármérnök, a Magyar Iszlám Közösség alapítója (1988) első elnöke és sejkje, a Korán egyik magyar fordítója, közíró.
1973-ban a Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett. 1979-ben Gödöllőn szerzett agrármérnöki diplomát, majd ugyanott doktori címet, disszertációját a száraz területek mezőgazdaságából írta. 1980-tól két éven át Líbiában képviselte az Agrobert. 1982-től 1986-ig vízügyi igazgatóként Egyiptomban dolgozott, munka mellett a kairói Azhar Egyetemen tanulta az iszlám vallást, melynek 1983-ban követője is lett. Az Al-Azhar nagysejkje, Jad al-Haq Ali Jad Al-Haq 1986-ban sejknek nevezte ki, ezzel ő lett az iszlám első magyar sejkje. 1986 és 1988 között arab lapok európai terjesztője, a kuvaiti al-Qabasz (wd) munkatársa. 1993-tól 1998-ig Boszniában végez karitatív munkát a háború alatt, majd 2004-ig újfent Magyarországon él. 2002-2004 között a Bábolna Élelmiszeriperi Rt. vezérigazgatója. Ezután Afrikában vállalkozóként, majd fizikai munkásként dolgozott különböző országokban (Ghána, Zambia, Kongói D.K., Zimbabwe). 2012-ben tért vissza Magyarországra.
Man consumes different types of nutrition. Those who feed you know why and how they feed you.
Az ember többféle táplálékot fogyaszt és azok, akik ezt adják, előfordul, hogy célzottan teszik.
If someone says that Islam categorically declares this or that, he has no idea about Islam. Islam categorically states only three principles: the doctrines of monotheism (tawhid), prophecies and the afterlife.
Ha valaki azzal áll hozzá, hogy az Iszlám kategorikusan ezt, meg azt mondja, annak fogalma sincs az Iszlámról. Az Iszlám kategorikusan csak három dolgot állít: monoteizmus (tauhid), prófécia és túlvilág tana.
Who can be wife or husband? We would think that even a caveman knew that he cannot fuck his mother or sister. Sorry, but it is not clear like that. Sometimes even in a Hungarian village people don’t know! This may be strange for those who are city dwellers and are literates but the world doesn’t consist of city dwellers and literates.
Ki lehet feleség vagy férj? Az ember úgy gondolná, hogy az ősember is tudta, hogy nővérét, vagy anyját nem dughatja meg. Sajnos nem így van. Még ma egy magyar faluban sem tudják sokszor. Ez lehet, hogy furcsa azoknak, akik városlakók és olvasnak, de a világ nem városlakókból és olvasottakból áll.
To die with hope is better than to live hopelessly. Only few people in Europe understand this. A couple of psychologists analyze it and state that it is ill thought what refers to radicalism as it encourages suicide. Just in contrary. If this idea is put into the right context, it enriches the meaning of life.
Meghalni reménnyel jobb, mint élni reménytelenül. Ezt Európában kevesen értik. Pár pszichológus kielemzi és megállapítja: beteg gondolat és radikalizmusra utal, hiszen öngyilkosságra sarkall. Pedig fordítva. Ha ezt a gondolatot a helyére tesszük, akkor az életnek ad értelmet.
Throughout his life, Pharaoh erected a monument to his own immortality. If we look at the pyramid, it is an evidence of that. But at the same time, those millions of stone piles also suggest that thousands of human lives had to be lost while it was built. His immortality was coupled with thousand caducity. Only a few pay attentions to that, because everyone is fascinated by the impressive sizes, knowledge and technique. Well, that's what life is worth!
A fáraó egész életében saját halhatatlanságának állított emlékművet. Ha a piramisra nézünk ez erről tanúskodik. De ugyanakkor az a többmillió kőhalom azt is sugallja, hogy emberéletek ezreinek kellett odaveszni, míg ez megépült. Az ő halhatatlansága többezer elmúlással párosult. Igaz, erre kevesen figyelnek oda, mert mindenkit megigéz a lenyűgöző méret, tudás, technika. Hát, ennyit ér az élet!
In vain I spend a life proving that Islam is a belief of peace and reconciliation, completely superfluous. People never believe anyone who knows Scripture, but they create an image according to the particular belief is "made consumable" and published at a given time. The large masses do not read, search, or doubt. They accept interpretations from either sheikhs or the media and form an image based on them. The Scripture is out of the question!
How do ethics and morality relate to the individual? They don’t relate at all. In our thinking ethics, morals, and everything else what is administered externally does not automatically fit into the reality of the individual. Wait, I'll explain before you start a negative post in your nervousness.