
Japán kutatóknak sikerült vezeték nélkül áramot továbbítaniuk: mikrohullámon 1,8 kilowattnyi teljesítményt értek el, ami már elég ahhoz, hogy működtessen egy elektromos vízforralót.
megtekintés

Sztálin hóhéra naponta 10 órát gyilkolt.
megtekintés

A krokodilnak valószínűleg nem az emberhús a kedvence, de ha az útjába kerül a szőrtelen majom, azt is szívesen megkóstolja; épp ezért kerülik is őket mindenhol.
megtekintés

A Cassini további még pontosabb megfigyelésekre lesz képes idén, amikor mintegy 50 kilométerre tudja majd megközelíteni az Enceladeus felszínét.
megtekintés

Amerikai csillagászok 2014-ben megkérdőjelezték a GJ 581d jelű exobolygó létezését.
megtekintés

A NASA Dawn szondája pénteken körpályára állt a Ceres körül, de még meg kell tennie némi utat, mielőtt megkezdheti tudományos vizsgálatát.
megtekintés

A Harvard University biomérnökei létrehozták az első kiborgszövetet: neuronok, szívsejtek, izom és erek összekötve nanoszálakkal és tranzisztorokkal.
megtekintés

Bár 500 ezer évenként történhet ilyen esemény, ez akkor is az utolsó lesz az emberiség történelmében...
megtekintés

Egy nemzetközi szakemberekből álló csoport a világon elsőként elkészítette a Föld legveszélyesebb vulkánjainak katalógusát.
megtekintés

A Mars egykor Földünkhöz hasonlóan kék színben tündökölt.
megtekintés

Megérkezett a Ceres Törpebolygóhoz a NASA Dawn űrszondája. A 2007 óta tartó űrkutatási projekttel eddig minden rendben.
megtekintés

Az AAAS, azaz az American Association for the Advancement of Science rendezvényéről a The Washington Post számolt be a minap.
megtekintés

Bárki fotóival találkozik a neten, vagy bárki képeire keres rá, egyetlen kattintással az összeset mókássá teheti. Mindössze egy Chrome-bővítmény kell hozzá.
megtekintés

Elromlott a Curiosity nevű Mars-járó robotkarja.
megtekintés

Az eddigi legnagyobb felbontású felvételt továbbította a Földre a Rosetta a 67P/Csurjumov-Geraszimenko nevű üstökösről.
megtekintés

A hír ezúttal nem a bulvársajtó hatásvadász kacsája.
megtekintés

Az evolúciót a tudósok a természet számos különböző szintjén figyelték meg, és amikor az ember származásához érkeztek, képesek voltak az emberi evolúció hatalmas kirakójának apró-cseprő darabjait összegyűjteni.
megtekintés

A Monoprix áruház alagsorát igyekeztek felújítani, elsősorban a zavaró földbuckákat szerették volna kiegyengetni a szekértők.
megtekintés
Lehet, hogy nem kell sok idő, és a kertünk végében egy parcellányi „ültetett” szélfával elláthatjuk a házunk villamos energiaellátását?
megtekintés

100%-os gyümölcstartalom. Tartósítószer nélkül. Nem koncentrátumból. Peeerszeee!
megtekintés

Jó néhány gyógyszer és más kemikália akad, amelyek nem kívánt módon befolyásolják a férfiúi termékenységet.
megtekintés

A MasterCard szerint az európaiak szeretnek egy érintéssel fizetni, gyakorlatilag bármilyen helyszínen: legyen szó bevásárlóközpontról, élelmiszerboltról, parkolóházról vagy éppen ital/étel automatáról, de Londonban például már a tömegközlekedési eszközökön is lehet így fizetni.
megtekintés

Te hogy fizetsz?
megtekintés

Átrajzolhatja a Föld térképét az antarktiszi olvadás, amely a NASA szerint az utolsó évtizedben évente 130 milliárd tonna jég vizével növelte a tengereket.
megtekintés

Két újabb Szehmet-szobrot talált egy európai-egyiptomi régészcsoport III. Amenhotep (Kr. e. 1379-1340) fáraó halotti templomában, az egykori Thébában.
megtekintés

Elég jó ötlet volt 2007-ben útnak indítani a Dawn nevű űrszondát, amelynek elsődleges feladata a Vesta és a Ceres nevű törpebolygók részletes felderítése.
megtekintés

A mi Napunk tömegének 12 milliárdszorosa annak a feketelyukszörnynek a tömege, amelyet a Pekingi Egyetemen fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport – írja az MTI.
megtekintés

Páratlan mértékű, 128 milliméteres tengerszint-emelkedést zajlott az Egyesült Államok északkeleti partjainál, New Yorktól északra 2009-2010-ben – írja az MTI.
megtekintés

A Skylab űrállomáson volt az emberi történelem első sztrájkja a világűrben.
megtekintés

Két különböző helyen is sikerült fényképezni lyukas felhőt.
megtekintés

Műholdas felvételeken négy újabb ismeretlen eredetű krátert fedeztek fel a kutatók az észak-szibériai Jamal-félszigeten – írja az MTI.
megtekintés

Japánban megépítették a világ legpontosabb óráit. A kutatók szerint az új szerkezetek 16 milliárd év alatt veszítenek majd egyetlen másodpercet.
megtekintés

A világ tudományos közvéleményének 99 százaléka egyetért abban, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza.
megtekintés

A vírus valószínűleg kullancscsípéssel terjed.
megtekintés

Az amerikai űrsiklóprogram leállítása óta az emberiség szinte csak az orosz Szojuzokkal tarthatja a kapcsolatot a Nemzetközi Űrállomással.
megtekintés

Tömegesen nyújtottak be manipulált fotókat az idei World Press Photo pályázatra.
megtekintés