Hátat fordítanak Simicskának, mert kiesett a pikszisből. Orbán durva mozdulattal kihúzta a szájából a közpénzek fejőstehenének duzzadt tőgyét.
megtekintés
Az kiderült az évek során, hogy Szijjártó Péter nem egy észkombájn.
megtekintés
Hogyan lesz a 360 millió kisebb, mint a 25 millió?
megtekintés
Mindazok, akik eddig túl erősnek érezték a FIDESZ = MAFFIA párhuzamot, tegnap vaskos ízelítőt kaptak belőle, hogyan is működik a hazánkat foglyul ejtő bűnszervezet. Amelyik prédának tekinti az egész országot és csatatérnek használja az egymás közötti leszámolásokhoz.
megtekintés
Miután tegnap összedőlt a jobboldali média egyik szárnya, a másik pedig azonnal baráti tűz alá vette a krízisbe jutott orgánumokat, Simicska Lajos vaskézzel letörte a praetoriánusok lázadását, az asztalra csapott, átvette a hatalmat valamint a Hír TV-t és bőszen elrohant szánkózni, mint egy Vejnemöjnen – biztos, ami biztos, ilyen időkben tényleg a legokosabb szánkózni.
megtekintés
A Simicska-Orbán konfliktus nem a pénzről szól, hanem a hatalomról, s a befolyásról.
megtekintés
Az ATV Egyenes Beszéd műsorának vendége Rogán Antal volt, a Fidesz frakcióvezetője.
megtekintés
Simicska szerint a helyzet azért durvult el, mert ő nem akart részt venni Orbán terveinek megvalósításában.
megtekintés
Ne legyünk álszentek, van az a kifejezés, amit szinte mindenki használ.
megtekintés
Simicska Lajos (média)történeti jelentőségű interjúi után Bayer Zsolt is nyilatkozott a Hír24-nek.
megtekintés
Csak azért, mert a kilencvenes években még skinheadek által szervezett Kitörés emléktúrát idén konkrétan a Jobbik szervezi.
megtekintés
A nap, amikor a magyar közélet egyik legtitokzatosabb figurája kilépett az árnyékból, sőt minden harcostársát és üzletfelét elküldte a jó büdös picsába Liszkay Gábortól Bayer Zsolton át Orbán Viktorig.
megtekintés
Miként gyilkolják a betegeket a magyar egészségügyben?
megtekintés
"Ezt most hallom először" - mondta arra a kérdésre, hogy csak a véletlen műve volt-e, hogy a civil szervezetek szerepét taglaló beszéde után hatósági eljárások kezdődtek az egyik érintett szervezetnél.
megtekintés
Végre egy becsületes ember, Halasi Tibor nem hazudozik.
megtekintés
Az állami szerencsejátékcég önként a filmügyi kormánybiztos magánvállalkozásának ölébe dobja a kaszinóbizniszt.
megtekintés
Jól értesült ellenzéki körökben serényen találgatnak, hogy kinek és mikor fogja a kezét elengedni Orbán Viktor az egyre kirívóbb botrányok miatt.
megtekintés
Egy nappal a Merkel vizit után Lázár Jánosra és a kormányra hirtelen rájött a reklámadó csökkenthetnék.
megtekintés
A Központi Hatalom nevű zenekar dalba foglalta elégedetlenségét, ezzel megírta a hamisítatlan kormányellenes himnuszt.
megtekintés
Itt volt Merkel asszony, csúnyán nézett, aztán hazament. Mindez orbánra lefordítva úgy hangzik, majdnem csókolóztunk.
megtekintés
Sárközy Tamás: Orbán huszonöt évvel ezelőtti önmagával harcol
megtekintésA Kövér László, majd Demeter Ervin irányítása alatt állt Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőiből, szakembereiből létrehozott UD ZRt a bukásáig különlegesen jól konspiráltan szerveződött, ami ennek megfelelően milliárdos nagyságrendű működési költséget igényelt.
megtekintés
Berlinben, Londonban, Bécsben, Amszterdamban, és Helsinkiben is tüntetett a Kreatív Ellenállás az Angela Merkel német kancellár látogatása miatt szervezett budapesti tüntetéssel egy időben.
megtekintés
Titkosszolgálati információk a postaládában (Apám az ügynököm)
megtekintés
Ekrem Kemál György: „Ezeket mind agyon kell lőni!”
megtekintés
Beletetszettünk ejteni valami csúnya barnát az alsóneműnkbe ma reggel, s gyorsan kihívtuk hozzá a rendőrséget, hogy cserélje ki a gatyácskánkat pelenkára.
megtekintés
Tájékoztatjuk Önöket, hogy megújult a CIVILHETES.
megtekintés
Dél-Amerika másként viszonyul a baloldali gondolkodáshoz mint Magyarország.
megtekintés
Szerencsésnek mondhatom magam, mert én még voltam büszke és megbecsült magyar, egy jelentéktelen kis ország boldog polgára, aki emelt fővel tekintett a világra.
megtekintés
Cintia hajnalban indul, hogy a sáron átverekedve magát, eljusson az iskolába.
megtekintés
Elszomorító nézni ezt a magyarországi vitát a „gazdasági” bevándorlásról: mindenki szajkózza a szajkózni valót, pártállásától függően.
megtekintés
Magyarország ismét jobban teljesített: a költségvetési intézmények adósságállománya 2014-ben soha nem látott méreteket öltött.
megtekintés
Politizáló nők? Nem az számít, hogy mit mondanak, csinálnak, vagy gondolnak.
megtekintés
Napról napra erősödő országunknak az elmúlt tizenöt évben háromszor is sikerült környezetvédelmi tárgyú információval címlapra kerülnie a világsajtóban.
megtekintés