Magyarországon, ha a rezsim veszélyesnek talál valakit abból a szempontból, hogy a diktatúrával szemben ellenzéki tevékenységet fejt ki, amely a diktatúra által meghúzott határokon túllép, vagyis csak teszi a dolgát, akkor bármelyik vezér NER-politikus megrendeli az illető titkos megfigyelését, amihez egymásnak adnak engedélyt, minden demokratikus kontroll nélkül, még utólag sem tájékoztatják az illetőt sem a megfigyelés tényéről, sem a róla gyűjtött adatokról, sem azok felhasználásáról és sorsáról. Ilyen csak a legsötétebb diktatúrákban van. - írja az Amerikai Népszava
Azt kérdezik ma sokan, hogy vajon belebukhat-e az Orbán-rendszer a Pegasus-botrányba. Egyesek még arra is emlékeztetnek, hogy Nixon elnök annak idején belebukott abba, hogy emberei lehallgatták az ellenfeleit. De hát Nixon azért bukott bele a Watergate-ügybe, mert hülye volt.
Fleck Zoltán jogszociológus úgy véli, az EU örülni fog, ha megszabadul az Orbán-rendszertől, és sokkal kevesebb fenntartása lesz azzal kapcsolatban, hogy indul be az új alkotmányozás. Ezzel együtt az erre vonatkozó kritikát komolyan kell venni, ha győz a jelenlegi ellenzék és lesz lehetősége foglalkozni az Alaptörvénnyel.
A választások előtt informális kapcsolatokon keresztül mélyállamot építve betonozza be hatalmát a Fidesz, miközben a kormányzati intézkedésekkel a hozzá közelállókat erősíti, írja a Korrupciófigyelő jelentés. - írja a Szabad Európa
Épp el akartam újságolni, hogy a Fidesz újabban nem mer előhozakodni az ellenzékre sütött „oltásellenes" rágalommal. Nehezen tagadhatná, hogy az egyébként máig oltásra buzdító ellenzék nem oltásellenes volt, hanem garantáltan hatékony vakcinát akart. Kiderült: joggal figyelmeztetett az európai szakmai szervek által még nem vizsgált oltóanyagok alapos tanulmányozására, óvatos alkalmazására.
Miközben egy nemzet jövőjének a sorsa nem kis mértékben az oktatás színvonalán múlik, ebben az országban a pedagógus mindig az értelmiség, a mindenkori hatalom által egyébként is megvetett, nemzet/osztályárulónak tartott, kisemmizett, vagy megélhetésért, elismerésért propagandista szerepre ítélt értelmiség legaljának számított.
A kormány hazárdjátékot játszott a járvány idején, a fideszes kommunikáció legfontosabb témája sokáig a gyors oltási tempó és a keleti vakcinabeszerzés volt. Mostanra az lett az érdeke, hogy minél hamarabb elterelje a figyelmet a járványról.
A határtalan megfelelési kényszer furcsa magyarázatokra ragadtatja a Fidesz holdudvarának tagjait. Mivel Orbán Viktor finoman szólva is ellentmondásokba keveredik, amikor kijelöli az ideológiai irányvonalat a NER hívei számára, a csatlósok igyekeznek saját kifacsart gondolatmeneteikkel megtámogatni a főnök szavait. Ebből lesznek olyan faramuci nyilatkozatok, mint például az, amit Schmidt Mária adott a 168 óra című lapnak. - írja a Szegedi Kattintós
Négy évvel ezelőtt még teljesen nyugodt voltam. A miniszterelnök akkor személyesen szögezte le: "Magyarország nem a hülyék országa". Ez jó hír volt, pláne így, első kézből. Meggyőződését abból merítette, hogy mi átlátunk a szitán, pontosabban Soroson. Tudjuk, hogy minden uniós kritika az ő tervének része. Én ugyan nem tudtam, de hát pár hülyét azért elbírt az ország.
Egy kanadai politológus, aki a CEU-n tanitott, közvetlen közelről figyelhette a nemzeti együttműködés rendszerének a kialakulását. Dorit Geva szerint Orbán Viktor felismerte a globalizáció jelentőségét vagyis alkalmazkodik a neoliberális korszakhoz.
Várkonyi Andreáról köztudott, hogy rendkívül okos, hiszen végzett orvos, tanár és pszichológus, vagyis több diplomát szerzett, ráadásul kiválóan beszél angolul, franciául és spanyolul is. Na de azt tudta, hogy papírja is van róla, hogy kiemelkedően magas intelligenciával rendelkezik?