Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.
A jövő héten jelentős lehűlés várható. Többfelé napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet, a leghidegebb órákban pedig helyenként már mínuszok is lehetnek. Emellett változékonyra is fordul az időjárás: többször, többfelé várható eső, zápor - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján, október 27.-én Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett - ha csak pár órára is-szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját.
2019. október 28-án (hétfőn) reggel megnyílik a közlekedők számára az M0 déli szektor bal pályája az M6 autópálya és a 6. sz. főúti csomópont (14+500-11+650 km szelvények) közötti szakaszon.
Elég a fideszesek gyermeteg magyarázkodásából és pávatáncából: a magyar választók megérdemlik, hogy tisztában legyenek a Fidesz valós értékrendjével. Az elmúlt héten a kormánypártiak megint megpróbáltak mindenkit hülyére venni, majd elkenni a saját felelősségüket. Ennek teszünk most pontot a végére.
Pikó András szombaton arról számolt be egy Facebook-közleményben, hogy reggel a leköszönő józsefvárosi jegyző levélben arról tájékoztatta arról, hogy kiadták az utasítást a bérlakások kiürítésére vonatkozó utasítások felfüggesztéséről. És mivel nincs akadálya, hogy a polgármester hétfőn aláírja ezt, onnantól egyetlen önkormányzati lakó kilakoltatására sem kerülhet sor a kerületben.
A házszabály rendelkezéseinek megfelelő büntetésre számíthat Hadházy Ákos azért, mert hétfőn egy „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát tartott Orbán Viktor elé, amikor a miniszterelnök a Parlament pulpitusáról elmondta volna az őszi ülésszakot megnyitó beszédét, írja a Magyar Nemzet.
Szombat este 7 óráig lezárták a Lánchidat a felújításhoz szükséges előzetes hídvizsgálat miatt. Reggeltől csak a gyalogosok használhatják a hidat, az autó- és buszforgalom szünetel, a buszok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
A magyar kormány számára elsődleges, hogy Erdélyben a magyar gyerekek a tanulmányaikat anyanyelvükön végezhessék, magyar közösségekben élhessenek, és ehhez próbál a lehető legtöbb támogatást megadni – nyilatkozta a Maszolnak a Köldökzsinór programról Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral a kolozsvári látogatásakor készítettett a Maszol.ro portál interjút.
Csehországban a legnagyobb az átlagos birtokméret egész Európában, 40 százalékkal nagyobb, mint a második helyezett Nagy-Britanniában és 14-szer nagyobb, mint Magyarországon. A tavalyi aszály azonban elgondolkodtatta a szakigazgatást, és arra jutott, hogy mindenről a nagy méretű, egybefűggő táblák tehetnek.
Az érsebészeti ellátás fix díjainak 83 százalékos emeléséről döntött keddi ülésén a kormány, ami 2,5 milliárd forintos növekedést jelent jövőre - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén, ahol a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Magyar Rezidens Szövetség rendezvényén tartott előadást.
A nemzetközileg elismert jemeni kormány megállapodásra jutott a Déli Átmeneti Tanács nevet viselő szakadár csoporttal a harcok befejezéséről és a hatalom megosztásáról – közölték névtelenül nyilatkozó jemeni tisztségviselők pénteken.