A kormány nyilván ismét álkérdésekkel bombázza majd mind a nyolcmillió választópolgárt egy újabb „nemzeti konzultáció” keretében nagyjából egymilliárd forintért. Ez lesz 2011 óta a nyolcadik ilyen sajátos akció, és ezek költsége összességében meghaladja a nyolcmilliárd forintot, ami az eddigi eredményeket ismerve kidobott pénz. Ezért mi lenne, ha inkább arról konzultálna a nemzetével a kormány, hogy egyáltalán akarnak-e az emberek ennyi pénzért „konzultálni”?
Magyarországon 10 százalékkal nőtt egy év alatt azok aránya, akik pozitívan ítélik meg az EU-t, derült ki egy frissen nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. A legfontosabb probléma a magyarok szerint a bevándorlás, az EU-átlag a környezet- és éghajlatváltozást ítélte annak.
Megfigyelők úgy gondolják, hogy az egész Brexit kismiska ahhoz képest, amire Magyarország és Lengyelország készül az EU-ban, miután meg akarja kaparintani a támogatások nagy részét, de úgy, hogy közben fittyet hány a jogállami normákra. - írja a Neue Kronen Zeitung
Most, hogy ezen a rendkívül felháborító, magyarellenes kijelentésen túl vagyunk, engedjék meg, hogy megmagyarázzam, hosszú távon miért járna jól a mi német és svéd adófizetőkön csüngő országunk azzal, ha elzárnák a pénzcsapokat.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 80 ezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.
Hatéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan érkező bevándorlók száma az Európai Unióban, valamivel több mint 139 ezer embert regisztráltak a tagországok külső határain - írta szerdán közzétett jelentésében a Frontex.
Idén nyártól véget érnek az olyan nyomásgyakorló trükkök, mint „utolsó foglalható szoba” vagy az ajánlatot éppen 27-en nézik, a Booking.com ugyanis vállalta, hogy az Európai Unió előírásainak megfelelően jeleníti meg honlapján az ajánlatokat.
A következő három évben tíz-húsz százalék annak esélye, hogy Magyarország valóban lépéseket tesz az Európai Unióból való kilépés felé – mondta a Portfolionak adott exkluzív interjúban Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza.
Nem marad Brüsszelben Navracsics Tibor, ha lejár a mandátuma az Európai Bizottságban. A kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos a visszatér a katedrára és az ELTE jogi karán fog dolgozni - idézi a hvg.hu a Politico-t.
„Tragikus évek jönnek. Mostani bajainkat majd eltemeti a közelgő klímakatasztrófa. Remélem, hogy kibontakozása során egyre több embert felébreszt és lesz erőnk elsöpörni a korrupt, népbutító politikusokat és minél előbb megtaláljuk a módját, hogy a világ népei összefogva megbirkózzanak az elkövetkező évtizedek kihívásaival.”
A visegrádi országok vonatkozásában is a magyar állam kiemelkedő mértékben sarcolja az alkalmazottakat, az általa alkalmazott 33,5 százalékos teherrel szemben a lengyel dolgozóknak a bruttó bérük 23,73 százalékát, a cseheknek 18,14 százalékát, a szlovákoknak pedig 17,03 százalékát kell befizetni az államkasszába.
"Magyarországnak meg kell tanulnia csapatban játszani. Magyarországnak el kell döntenie, hogy az EU valódi tagja akar-e lenni, és nem csak az EU pénzügyi támogatását akarja elfogadni, és hozzájárul-e ahhoz, hogy az EU erős legyen" - ezt mondta Johann Wadephul, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakcióvezető-helyettese a német közszolgálati televízió (ZDF) vasárnapi adásában.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.
A globális gazdasági növekedés megtorpant, és a központi bankok készen állnak a kamatlábak enyhítésére. Az EKB a fedélzeten van, és várhatóan ösztönzést fog biztosítani. Európának szüksége lesz a központi bank segítségére, mivel Donald Trump elnök leleplezte a kereskedelmi háborújának legfrissebb frontját, amely az USA és az Európai Unió között a repülőgépgyártóknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatos vitából származik.