Április 8-a után legalább egy hétig a választásicsalás-tematika határozta meg az ellenzéki pártok kommunikációját, és a kormányfüggetlen média is számos csalásgyanús esetet dokumentált. - írja az atlatszo.hu.
A Munkáspárt komolyan vette a dolgozók ünnepét, és a pártelnök mondott egy beszédet a vörösingeseknek, amelyből kiderült, hogy a migránsok és a kapitalizmus a két legnagyobb veszély az elvtársakra nézve.
Az Országgyűlés május 8-i alakuló ülése után nincs elvi akadálya annak, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével a kormány szinte korlátlan hatalmat kapjon a homályos indokokkal gyakorlatilag bármikor bevezethető terrorveszély-helyzet idejére.
Balog Zoltánt, aki távozik az EMMI éléről és a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke lesz, az Áder János utáni köztársasági elnöknek szeretnék felépíteni – tájékoztatták az atv.hu-t szerda este a Fidesz elnökségi ülése után.
Nem egészen így fogalmazott a volt gyér külügyér, de újságírói – vagy bármilyen épkézláb – kérdésre mindig is kacifántos és félrevezető körmondatokkal szeretett válaszolni. Ezt az egyet valóban ügyesen elsajátította gazdijától, nem is csoda hát, ha az igyekszik az új kormányban is valami zsíros helyet biztosítani neki.
Saját értékeink megtartása és megismerése egyben közeledési lehetőség is a másikhoz – mondta az emberi erőforrások minisztere, aki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijával beszélgetett a vallási toleranciáról.