Újabb két kínai városból indul közvetlen repülőjárat Budapestre, amivel a magyar főváros vezető helyre kerül a közép-európai térségben - mondta el a magyar közmédiának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban.
Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.
A 24 birtokába jutott szerződés szerint 1,8 milliárd forintnyi közpénzből épít futsalcsarnokot Dunakeszin a Trend Építő Zrt., ami korábban a dunakeszi Művelődési Ház felújítására, bölcsőde és óvoda építésére, a tanuszoda kivitelezési munkálataira és üdülőépület létrehozására is kapott megbízást. - írja a 444.hu.
Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, a nemzetközi atomcsend-szerződésről rendezett konferencián, amelyet helyi idő szerint szerdán tartottak.
Magyarország semmilyen körülmények között nem ismeri el az egyetemes egészségügyi ellátásról szóló ENSZ-nyilatkozat migrációra vonatkozó részeit, amelyek szerint az ENSZ-tagországokban az illegális migránsoknak is az adófizető állampolgárokéval azonos szolgáltatást kellene biztosítani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette az ENSZ-közgyűlés egyetemes egészségügyi ellátással foglalkozó plenáris ülésén New Yorkban, helyi idő szerint hétfőn.
Európában ismét egy olyan időszak következik, amikor növelni akarják a nyomást a bevándorlásellenes kormányokon, és újra megpróbálják az európai országok torkán lenyomni a kötelező kvótát – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A kormánynak és az önkormányzatoknak is egy irányba kell húzniuk a szekeret - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az október 13-i választásokkal kapcsolatban pénteken lakossági fórumon, Budapesten.
Eltúlzottnak és hisztérikusnak nevezte a pozsonyi "külügyi bürokraták" reagálását a magyar-szlovák válogatott labdarúgó mérkőzésen történtekre az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a szerb energetikai és bányászati miniszterrel közös szerdai, tapolcai sajtótájékoztatóján.
A klímavédelem jelenlegi politikus élharcosai, a balliberális környezetvédők nem a globális felmelegedés ellen küzdenek, hanem a réges-régen lejárt szavatosságú és eladhatatlan szellemi termékeiket akarják újfent politikai sikerre vinni. - írja a 168ora.hu.
A nagy számok törvénye értelmében előbb mintsem utóbb el kellett jönnie a pillanatnak, amikor valaki rendreteszi a külügyünk ügyeletes hülyegyerekét. Mert azzal, hogy összevissza hazudik, Szijjártó Péternek nem sikerült különösebb népszerűségre szert tennie. Ez történik akkor, amikor valaki a saját alternatív valóságában olyannyira elmerül, hogy az igazságot már csak zavaró interferenciaként képes felfogni.
Ismételten kiderült, hogy a bevándorláspárti erők kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs dokumentumát, az ENSZ Globális Migrációs Csomagját - nyilatkozta Szijjártó Péter hétfőn az MTI-nek.
Hazánk az egyetlen európai ország, amely leszavazta meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, hogy vizsgálják ki a Fülöp-szigetek elnökének „drogellenes háborúja” során elkövetett több ezer gyilkosságot – írja a 168ora.hu.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bizonyos bírósági ítéletek mellőzését és az államnak az igazságszolgáltatás folyamataiba való beavatkozását kérte román hivatali kollégájától, Teodor Meleşcanutól a két tárcavezető közötti keddi egyeztetésén - állítja szerdai közleményében a román külügyminisztérium.
Miközben a világ értelemmel megvert része, még az Orbán elvbarátja által lerontani vágyott Egyesült Államok felismerte a klímaváltozás veszélyét, itthon és Európa keleti blokk országaiban még mindig az az általános nézet, hogy nem számít mi lesz később, ha az veszélyeztetheti a ma lenyúlható pénzeket.