Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a keddi előválasztásokon megszerezte a szükséges számú voksot, s ezzel a szükséges számú delegátust ahhoz, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felfüggesztette a Demokratikus Koalíció (DK) költségvetési támogatását mindaddig, amíg a párt helyre nem állítja törvényes gazdálkodását és azt dokumentumokkal nem igazolja - jelentette be a számvevőszék főtitkára csütörtökön, online sajtótájékoztatón.
A kormánypárti képviselők meghiúsították az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülését, ahol a koronavírus-járvány elleni védekezésről, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kialakult helyzetről és a betegellátásban használt lélegeztetőgépek beszerzéséről lett volna szó - közölte a testület szocialista elnöke szerdán.
Az oktatási kormányzat "diszkrét coming out-jának" nevezte a köznevelést átalakító két rendelettervezetet szerdai online sajtótájékoztatóján Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, közoktatási szakpolitikusa.
Az isztambuli egyezményben olyan, "ideológiailag terhelt pontok" található , amelyek kötelezővé tétele káros lenne a magyar társadalomra, ellentétes lenne a magyar alaptörvénnyel és a józan ésszel - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
Müller Cecília országos tisztifőorvos megfutamodott, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pedig el sem ment az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésére - közölte a testület szocialista elnöke szerdán.
A Demokratikus Koalíció által vezetett fővárosi kerületekben egyszeri, ötvenezer forintos otthonápolási támogatást adnak azoknak, akiknek valamelyik családtagját a koronavírus-járvány miatt hazaküldték a kórházból.
Az MSZP szerint a kormány koronavírus-járvánnyal összefüggő válságkezelésének az emberekről kellene szólnia és nem a "haverok zsebeinek" teletöméséről - mondta a szocialisták alelnöke szerdán, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.
A Fidesz-frakció a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés népjóléti bizottságában - közölte Selmeczi Gabriella frakcióvezető-helyettes, a népjóléti bizottság alelnöke kedden az MTI-vel.
Az MSZP azzal vádolja Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert, hogy a járványhelyzet miatt elrendelt kórházi férőhely-felszabadításokkal "fegyvert tart a kórházigazgatók fejéhez", illetve szembefordítja őket orvosi esküjükkel.
A koronavírus-járvány időszaka nem válhat a magyar kormány konkrét válságkezelő intézkedéseiről szóló viták idejévé - szögezte le Őry Péter, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának ügyvezető elnöke abban a levélben, amelyben Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnökének üzenetére reagált.
A Demokratikus Koalíció elnöke arra szólította fel a kormányt, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként Magyarországnak megítélt mintegy 2000 milliárd forintos (5,6 milliárd euró) uniós támogatásból pótolja a munkavállalók kieső jövedelmeit.
Az ellenzéki pártok abban az esetben hajlandóak támogatni a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt, ha abba időkorlátot építenek. Ezt az álláspontot az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, a DK, az LMP és a Momentum politikusai is megerősítették hétfői, budapesti sajtótájékoztatójukon.
Hat hónapos határidő meghosszabbítást kért a kormánytól a krónikus betegek és fogyatékosok szakorvosi véleményeinek érvényességére, valamint a közgyógyellátáshoz és gyógyászati segédeszközhöz való hozzáférésre az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Lehetőség lesz a hétpárti egyeztetésre hétfőn, amit az ellenzéki pártok kezdeményeztek a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról, amiről kedden szavazhat az Országgyűlés. A háttérben már a hétvégén folynak megbeszélések.
A Demokratikus Koalíció (DK) nem fogja megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem támogatja, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament.
Az MSZP országgyűlési határozati javaslatot terjeszt be hétfőig annak érdekében, hogy kapjanak teljes fizetést azok a munkavállalók, akiket a járvány miatt küldenek haza - mondta Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek telefonon péntek este.
A jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) hitelrontás miatt pert indított Marjan Sarec szlovén ügyvezető kormányfő ellen, mert korábban azt állította, hogy az SDS-t Magyarországról finanszírozták - közölt a helyi sajtó szerdán.
Megkezdte működését a Szanyi Tibor volt szocialista politikus és a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor által alapított Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom - jelentette be az új párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Egyre többen gondolják úgy az Egyesült Államokban, hogy a magát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders vermonti szenátor a Demokrata Párt színeiben legyőzheti a republikánusok jelöltjét, Donald Trump elnököt a novemberi választáson - derül ki az Ipsos közvélemény-kutató cég és a Reuters hírügynökség közös felméréséből, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra.
A Fidesz és a magyar kormány támogatja az Európai Unióban Magyarország ügyében folyó, 7-es cikk szerinti eljárás felgyorsítását, annak mielőbbi befejezése érdekében - közölte Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő kedden Budapesten újságírókkal.
A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Hamburgban vasárnap tartott helyi törvényhozási választáson, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt pedig öt év után búcsúzik a tartományi parlamenttől (Bürgerschaft), ezt mutatja a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye.