A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentben kedden, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az idei infláció egyáltalán nem, vagy csak alig haladja majd meg azt a mértéket, amit a nyugdíjasoknak már az év elején, az árak emelkedésének ellentételezéseként kaptak. - írja az enpenzem.hu.
Az idén 7%-kal eshet vissza a magyar gazdaság, majd 2021-ben 6%-os visszapattanás jöhet – olvasható az Európai Bizottság szerdán megjelent prognózisában. - írja a portfolio.hu.
Varga az EU-s segítséget is igénybe venné, ami egy 6-i kormányrendelet alapján nincs is, de közben a technológiai minisztérium is abból fizetné a bértámogatás egy részét. Igen zavarosnak tűnnek a kormány elképzelései.
A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van, teljesítménye az elmúlt évekhez hasonlóan, 2019-ben is dobogós helyet ért el, meghaladta a kormány és a Pénzügyminisztérium (PM) várakozását - kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági növekedési adatait.
Mind többen vélik úgy, hogy az új koronavírus lelassítja Kína gazdasági növekedését, miközben az ellátási lánc megszakadása miatt leállította dél-koreai járműgyártását a Hyundai, a japán Nissan pedig januári járműeladásának az eséséről jelentett, a Burberry és a L'Oréal pedig már számolja, hogy mekkora vesztesége származhat kínai eladásainak a visszaesése miatt - írja az MTI.
Makaóban számos területen mutatkozik komoly igény a magyar prémium termékekre és szolgáltatásokra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter kedden az MTI-nek telefonon Makaóból, miután találkozott Ho Jat Szeng makaói főkormányzóval.
A jelek szerint az elmúlt másfél évben elindult világgazdasági lassulás egyre inkább eléri a Kelet-Közép-Európát is, ezért érdemes minden országnak mind a monetáris, mind a fiskális politikában válaszlépéseket előkészítenie mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Világbank washingtoni közgyűlésén.
Vlagyimir Putyin orosz államfő a moszkvai tüntetések elleni kivételesen kemény rendőrségi fellépéssel megmutatta az oroszoknak, hol a határ a rendszere elleni elégedetlenség kifejezésre juttatásában, ám kérdés meddig lehet hatásos ez a fajta szigor. - írja a Napi.hu
Július elejére átlépte a kerek 6000 milliárd forintos határt a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban itthon kifizetett támogatások összege, azaz a 7 évre szóló keret éppen kétharmadánál tart már az Orbán-kormány - derül ki szokásos havi összesítésünkből. - írja a portfolio.hu.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjastagozatának határozott álláspontja, hogy az öregségi ellátásokat nem lehet csupán az inflációhoz kötni, mert a munka világából visszavonult szépkorúak jelentős szerepet vállaltak abban, hogy az ország most milyen gazdasági teljesítményre képes. - írja a napi.hu.
Egyre növekszik Magyarország gazdaságának kiszolgálatottsága a külföldi, és főleg nyugat-európai, multinacionális cégek felé. Ez derül ki abból a gyorselemzésből, amelyet a G7 az Eurostat legfrissebb adatai alapján készített. - írja a Mérce.hu