Többnyire akkor kezdünk el az egészségünkkel foglalkozni, amikor már fizikai tünetek jelentkeznek. Fájdalmak, szédülés és más szervi panaszoknál azonnal megoldást keresünk azok enyhítésére. Ugyanennyire fontos az is, hogy a mentális rendellenességek kezelésével is időben foglalkozni kell.
A stressz, vagyis az olyan helyzetek, amikor úgy érezzük, képtelenek vagyunk megküzdeni az elénk tornyosuló kihívással, ráadásul a veszteség lehetősége is feszültséget kelt bennünk, az életünk és a munkánk szerves része – ez a koronavírus-járvány kitörése óta fokozottan igaz.
A British Council évek óta végzi 7-12 éves gyerekek nyelvvizsgáztatását – idén a Cambridge-i Egyetem világszerte sikeres nyelvvizsgái már a Funside School Gellért téri délutáni iskolájában is elérhetővé válnak. Vajon van értelme ekkora gyerekeket vizsgára vinni? Egy friss, átfogó felmérés alapján a szülők harmada szerint a gyerekének esélye sem lett volna arra, hogy bekerüljön most a felsőoktatásba, ha mégis nyelvvizsgához kötik a felvételit – azaz úgy tűnik a nyelvvizsgarutin megszerzését nem lehet elég korán elkezdeni.
Munkahelyünkön töltjük életünk egy jelentős idejét. Időre járunk be és időre végzünk, a közte eltelt időt pedig hasznos munkavégzéssel próbáljuk tölteni. Fontos, hogy az itt töltött idő az ember számára ne egy teher legyen, a munkával töltött időnk egy kellemes dolog legyen, hiszen ekkor tudunk igazán produktívak, és kiegyensúlyozottak lenni a munkahelyünkön és a magánéletünkben egyaránt.
Bár a sportolás bizonyítottan jobb stresszoldó, a magyar munkavállalók többsége továbbra is inkább kávézva, dohányozva és beszélgetve vezeti le a vezetőség és az ügyfelek okozta munkahelyi feszültséget pihenőidejükben, ha egyáltalán rendelkezésre áll ilyen.