Politizálni rendkívül sokan szeretnek. Viszont azt igen kevesen tudják, hogy a túlzott elmélyedés milyen káros hatásokkal járhat – persze, hacsak nem vagyunk politikusok. Cikkünkben a politizálásban való túlzott elmélyülés négy káros hatását vesszük górcső alá.
Többnyire akkor kezdünk el az egészségünkkel foglalkozni, amikor már fizikai tünetek jelentkeznek. Fájdalmak, szédülés és más szervi panaszoknál azonnal megoldást keresünk azok enyhítésére. Ugyanennyire fontos az is, hogy a mentális rendellenességek kezelésével is időben foglalkozni kell.
A stressz, vagyis az olyan helyzetek, amikor úgy érezzük, képtelenek vagyunk megküzdeni az elénk tornyosuló kihívással, ráadásul a veszteség lehetősége is feszültséget kelt bennünk, az életünk és a munkánk szerves része – ez a koronavírus-járvány kitörése óta fokozottan igaz.
A British Council évek óta végzi 7-12 éves gyerekek nyelvvizsgáztatását – idén a Cambridge-i Egyetem világszerte sikeres nyelvvizsgái már a Funside School Gellért téri délutáni iskolájában is elérhetővé válnak. Vajon van értelme ekkora gyerekeket vizsgára vinni? Egy friss, átfogó felmérés alapján a szülők harmada szerint a gyerekének esélye sem lett volna arra, hogy bekerüljön most a felsőoktatásba, ha mégis nyelvvizsgához kötik a felvételit – azaz úgy tűnik a nyelvvizsgarutin megszerzését nem lehet elég korán elkezdeni.
Munkahelyünkön töltjük életünk egy jelentős idejét. Időre járunk be és időre végzünk, a közte eltelt időt pedig hasznos munkavégzéssel próbáljuk tölteni. Fontos, hogy az itt töltött idő az ember számára ne egy teher legyen, a munkával töltött időnk egy kellemes dolog legyen, hiszen ekkor tudunk igazán produktívak, és kiegyensúlyozottak lenni a munkahelyünkön és a magánéletünkben egyaránt.
Bár a sportolás bizonyítottan jobb stresszoldó, a magyar munkavállalók többsége továbbra is inkább kávézva, dohányozva és beszélgetve vezeti le a vezetőség és az ügyfelek okozta munkahelyi feszültséget pihenőidejükben, ha egyáltalán rendelkezésre áll ilyen.