Mondjuk nem is várhatunk egyebet a se nem fiatal, se nem demokrata kormányzat Miniszterelnökséget vezető miniszterétől. Számára munkaköri kötelezettség – ha nem létkérdés – hogy az Orbán által terjesztett kánont ismételgesse. Hangozzék az bármilyen hülyén is.
Ami elég szomorú, ha azt vesszük alapul, hogy a civilizált kommunikációra kormányunk – ha éppen nem szarik rá magasról – csak lekezelő reakciót képes adni. Igaz, a Fidesz az utóbbi időkben annyira el volt szállva magától, hogy már lényegében a látszatra sem igazán adott, így e két körülmény ismeretében aligha csodálkozhatunk azon, hogy tüntetéshullám söpör végig az országon.
Az, hogy Orbán egyre jobban csúszik, tolódik (de leginkább törleszkedik, nyomul) a szélsőjobb irányába, önmagában is elborzasztó távlatot (pontosítok: távlattalanságot) jelent nekünk. Sok egyéb mellett a Horthy-korszak restaurációját is magával hordozza. De van egy majdnem ugyanennyire negatív hozadéka: feléleszti az egyébként sem túl mélyen szunnyadó kádári nosztalgiát.
„Nem az a fontos és figyelemreméltó, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által dominált média, hanem, hogy maga a hatalom nem veszi észre: egy ilyen fellépés az utolsó szög abba a koporsóba, mely testre szabottan épp számára készült.”
A történelemhamisítás, mint kötelező kelléke van jelen az egyes szektajellegű szervezetekben. Ugyanezen szervezetek sajátja az is, hogy a józan szemléletet a leghalálosabb bűnök között tartja számon. Különös pikantériája a dolognak, hogy ezzel leírtuk a Fidesz működését is.
