Változtatásokat fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a honvédelemmel, gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő törvényjavaslaton.
A küszöbön álló jogállamisági eljárás miatt akár 1100-1600 milliárd forinttal is elmaradhat idén az EU-pénzek brüsszeli kifizetése ahhoz képest, mint amennyivel tavaly év végén számolt a Pénzügyminisztérium – derül ki azokból a forgatókönyvekből, amelyeket a Portfolio állított össze nyilvános és háttérinformációk alapján.
Nagy többséggel elfogadta csütörtöki plenáris ülésén az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a zárszámadás megtagadásának, bizalmatlansági indítvány és külön bírósági per indításának belengetésével igyekszik rászorítani Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt arra, hogy már 2021. január elsejétől maradéktalanul alkalmazza a hatályba lépő jogállamisági rendelet minden betűjét.
Nem a német soros elnökség rakta össze a jogállamisági mechanizmus alkalmazását beszűkítő 4 oldalas magyarázó európai tanácsi szöveget, hanem elsősorban a magyar, másodsorban a lengyel kormány „diktálta” és ezt erősítette meg egy pénteki interjújában maga Jaroslaw Kaczyski lengyel kormányfő-helyettes is.
A Portfolio számításai szerint az elmúlt napokban 304 millió eurónyi, mintegy 108 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át Magyarországnak az Európai Bizottság és ugyanennyit fog még a következő két hétben is, hogy ezzel a likviditással is segítse itthon a koronavírus elleni küzdelmet.
Az eredeti szándékoktól eltérően az EU következő hétéves költségvetési keretének részeként jön létre egy olyan eszköz, amely csak az eurózóna versenyképességét és konvergenciáját erősíti. - írja a portfolio.hu.
Jobban jön ki Magyarország, ha a 10 százalékos, azaz bő 100 milliárd forintos átalánybüntetést választja, mintha egyenként átvizsgálná a 2014-2020-as uniós ciklus összes eddigi közbeszerzését, mert utóbbi alapján akár sokkal nagyobb pénzügyi büntetés is kijöhetne - véli a 24.hu kormányközeli forrása abban a döntési helyzetben, ami először mutatja meg látványosan, hogy mennyiben szigorodott a mostani uniós ciklusban a brüsszeli pénzek lehívási szabályrendszere az előző ciklushoz képest. - írja a portfolio.hu.
Az európai uniós pénzek felhasználásának a koordinációja a Palkovics László vezette innovációs tárcához kerül a Miniszterelnökségtől, illetve az egyik kormánykabinet neve megváltozik - többek között ezekről beszélt a Figyelőnek adott interjúban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség új vezetője.
A Magyarország számára is fontos felzárkóztatási támogatások 11%-kal, az agrárkasszán belül lényeges közvetlen kifizetések pedig 17,7%-kal zuhanhatnak a 2020 utáni uniós költségvetésben a mostanihoz képest az összevethető 2018-as árak alapján - derül ki az Európai Bizottság ma közzétett javaslatából a Portfolio számításai alapján. - írja a portfolio.hu.
2016-ban összesen 2007 milliárd forint összegben írtak ki közbeszerzéseket Magyarországon és idén annyira pörögnek fel az uniós pályázatok, hogy már az első félévben megközelítette (1800 milliárd forint) ezt az összeget az új kiírások volumene.
Navracsics az Európa Pontban tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a tegnapi egy "egyéni vélemény, hivatalosan ez nem javaslat", mert írott formában ő még nem is látta, azaz így nem is kerülhetett még a 28 biztos kollégiuma elé. - írja a portfolio.hu.
Már korábban is bedobta azt a kemény javaslatát az Európai Unió igazságügyi biztosa, hogy akkor kaphatjuk meg 2020 utáni EU-pénzeket, ha csatlakozunk a most felálló Európai Ügyészséghez, de egy mai interjúban még világosabbá tette, hogy a két dolgot össze kellene kötni. - írja a portfolio.hu.
Magyarország 13 éves EU-tagsága alatt tavaly fordult elő először, hogy az újfajta előlegek miatt totálisan szétvált egymástól a kormány által hivatalosan kifizetett EU-támogatások összege attól, mint ami ténylegesen bekerült a gazdaságba. - írja a portfolio.hu.
Az Európai Bizottsággal folytatott fejlesztéspolitikai vitáink száma nem csökkent, hanem nőtt, és várhatóan tovább nő, mivel bejönnek politikai megfontolások is a szakmai érvek mellé - vetítette előre a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen Csepreghy Nándor. - írja a portfolio.hu.
A napokban fogadta el a kormány a módosított pályázati menetrendet 2016-ra vonatkozóan. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében közel 1900 milliárd forint lesz elérhető még az idén - hívja fel a figyelmet a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Alapvető változtatásokat kezdeményezett a kormány a 2007-2013-as uniós ciklusbeli Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) finanszírozási szerkezetében, így már olyan projektekre is lehet utólag uniós pénzt kifizetni, amelyeket az egyes intézmények már korábban megvalósítottak más forrásból. A megoldás nyilván csak akkor működik, ha a pályáztatás nyomán a kedvezményezettek be tudnak mutatni megfelelő számlákat a korábbi projektjeikről, ráadásul igencsak nagy volumenben: összesítésünk szerint 122,2 milliárd forintról. Az egész procedúrának várhatóan igen gyorsan végig kell pörögnie.
Másfél hónappal azután, hogy a kormány jóváhagyta az óriási pécsi naperőmű beruházás 3,5 milliárdos uniós támogatási szerződését, egy friss kormányhatározattal azonnal "hozzávágnak" még 1,5 milliárdot a projekt támogatásához. A fő cél az, hogy teljesen el tudjuk költeni a rendelkezésre álló uniós keretet, így megnövelik bizonyos projektek támogatását.