Orbán Viktor ötödik győzelmét segítő okok között első helyen a pártját bebetonozó alkotmánymódosítást illetve a média kontroll alá helyezését említik a nemzetközi sajtóban. Felhívták arra is a figyelmet, hogy az orosz háború adott lökést ehhez a győzelemhez, és míg Orbán békepártinak mondta magát, a győzelmi beszédében Zelenszkijt az ellenfelei közé sorolta.
"Tudom, hogy az ország egyik fele ma reggel elkeseredve ébredt, a levegővétel is nehezen megy, szinte képtelenség megmozdulni is. De néhány dologról most azonnal beszélnünk kell." - írja Hadházy Ákos
Üdvözlet kedves követőim és olvasóim! Múltkor bele csaptam a lecsóba, szó szerint borítottam fel az asztalt hogy eljussunk a szembesülés fázisához, hogy valami itt k*rvára el van b*szva az alapoknál. Nyugalom nem lesz végig csillagozva ez a cikk, hiszen a célom nem az hogy egy dühöngő szobát hozzak itt létre, hanem megoldási javaslatokat nyújtsak.
Mindaz, amit az Orbán-rendszer az elmúlt 12 évben elkövetett, rá fog omlani – véli Fleck Zoltán, az Egységben Magyarországért közjogi szakpolitikai kabinetvezetője.