A fizikai világban ott vannak a spirituális értés Jelei. Ahhoz, hogy ezeket észrevegyük, spirituális látásra van szükség. Mindenkiben ott van ez a képesség, ami önmagában elhal, ha nem foglalkozunk vele. De ha kifejlesztjük, akkor megnyílik egy olyan világ, amiben megnyugodhat lelkünk.
Vannak kérdések, melyekre tudunk válaszolni és vannak, melyekre nem és mi mégis választ csikarunk ki magunkból. Vannak helyzetek, melyek adják magukat, beilleszkednek környezetünk normáiba és vannak, melyek nem. Sokszor fölösleges magyarázkodásainkkal rontunk saját dolgainkon.
A hit valamiben azt jelenti, hogy elhiszem azt a valamit. Tehát nem azt jelenti, hogy bizonyítva látom, hanem hogy hiszem! Az ima végén elhangzó Ámen azt jelenti: hiszem. Nem azt, hogy meggyőztél, bizonyítva látom.
Az Iszlámban rossz szó a szentség, de abban a kultúrkörben, amiben felnőttünk, ez a szó fejezi ki azt, amit mondani szeretnék. Ugyanis sokszor hiszünk valaminek a szentségében, megkérdőjelezhetetlen jó mivoltában. Van, hogy helyesen tesszük, de van, hogy tévedünk.
Megköszönöm párkapcsolataimnak (volt egy pár), hogy kisemmiztek. Nem is tudták, hogy milyen jót tesznek velem. Hálásan köszönöm, hogy elindítottak a spirituális fejlődés útján. Ha ők nincsenek, sosem jutok el egy más világértéshez, ami sokkal könnyebb és élhetőbb.
A „Mecsetek funkciója egykor és ma” c. írásban a mecsetekről, mint imahelyekről és más tevékenységet is végző helyekről volt szó. Sokan hozzáfűzik saját gondolataikat, hogy a napi öt imát otthon, vagy a közeli mecsetben is el lehet végezni, a pénteki istentiszteletre jó, ha van egy látogatható mecset, az Ünnepekre (Eid) célszerű egy nagyobb dzsámi, vagy centrum és Mekkában Kába szentélye a legnagyobb, ami többmillió zarándokot fogad évente.
A Koránban létezik egy jövendölés. Nem csupán a Végítéletre, Utolsó Órára vonatkozó jövendölés, hanem ennél sokkal rövidebb távon megvalósuló jövendölés, ami a kor embere életében végbe is ment. A Korán szavának bekövetkezése hatalmas meggyőző erővel bírt Allah szavának hitelességéről.
Valójában engem nem annyira az Index sorsa bánt, mint inkább az, amiben az beteljesedett, az egyre terjedő és mélyülő rohadás. A mocsár felett halványkéken derengő lidércfény s a hatalom e lidércfények körül vigadó mocsári lényei. A fegyver nélküli kivégzőosztagok, az útszélén hagyott élőhalottak a számláikkal, gyerekeikkel, ki tudja mennyi időre standby-ba állított terveikkel, reményeikkel.
