Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése; az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre.
Ami azt illeti, már létre is jött. Magyarország pedig azzal, hogy nem támogatta a lépést, lényegében legitimálta is azt. Uniós szemlélőként is feltűnően gyatrán muzsikál a magyar kormány a nép életszínvonalának felzárkóztatását illetően. A hivatal 2021-ig működésbe lép.
Egyik legközelebbi volt tanácsadója szerint Donald Trumpnak, az USA elnökének 30 százalék esélye van arra, hogy kitöltse négyéves hivatali idejét. Onnan érheti a végső csapás, ahonnan nem várná: saját miniszterei állíthatják fel az elnöki bársonyszékből. - írja a Napi.hu
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.
Az ET egyértelműen ellenzi, hogy Kijev növelje a szomszédos országok közötti feszültséget és azon az állásponton van, hogy a régió országainak együtt kell működniük annak érdekében, hogy az európai értékek gyökeret verjenek és megerősödjenek Ukrajnában. - írja a pestisracok.hu.