A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra - jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint.
500 millió forintot szipkázhattak ki a Nemzeti Örökség Intézetéből; a főigazgató távozott, és Boross Péter korábbi miniszterelnök is lemondott a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöki tisztségéről. - írja a Magyar Narancs
Joseph Stiglitz, Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint minden társadalmi egyenlőtlenség pusztítóan hat. A professzor munkásságát ismerők számára ez a gondolat nem új, miután Stiglitz a pénzügyi kapitalizmus elleni küzdelem egyik legismertebb harcosa. Abban viszont valószínűleg téved, hogy a világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja. A két fogalom szembeállítása már csak azért sem szerencsés, mert a modern pénz maga is a bizalomra épül: önálló értéke nem lévén, hinnünk kell a kibocsátója erejében.
Várhatóan májusban érhetjük el az inflációs csúcsot az éven belül, ebben a hónapban akár 5,5 százalékos is lehet az árdrágulás mértéke. A megugró infláció a valutaárfolyamra és a hitelkamatokra is hatást gyakorol a banki szakértő szerint, 350 alatti euróra ne rendezkedjünk be hosszú távra.
A három hete megjelent 2022-es adócsomag karakteres eleme volt, hogy jelentős adókedvezményben részesítette a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak támogatást nyújtó szereplőket. A Népszava szerint egy kormányzati javaslat ezt a kedvezményt hatalmas mértékűre, 300%-osra duzzasztaná.
15 milliárd forintos osztalékot hozott a lélegeztetőgép-biznisz az egyik beszerző cég tulajdonosainak, a kormány a Fourcardinal Kft.-vel kötötte a legnagyobb összegű szerződést a lélegeztetőgépek beszerzéséről.
Összeomlás fenyegeti a lakásfelújítási és -építési piacot az építőanyagok árának brutális drágulása miatt. A már megkezdett vagy megbeszélt munkákat is felül kell vizsgálni, ami nem fogja javítani a megrendelők és a mesterek kapcsolatát. - írja a Napi
Háromszázalékos nyugdíjemelés, 13. havi ellátás és akár nyugdíjprémium is – ezzel kecsegteti 2022 az időseket. Csakhogy a jövedelmük érdemben nem változik, a kisnyugdíjasok továbbra is havi néhány száz vagy ezer forint plusszal számolhatnak – a nagynyugdíjasok viszont több tízezer forinttal lehetnek gazdagabbak.
Befagytak a tárgyalások, egyelőre nincs megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról. "Nincs kompromisszum, megvédtük Brüsszelben a magyar gazdákat egy rossz megállapodástól" - közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Nagy István agrárminiszter.