Politikai gyilkosság vagy véletlen baleset?
Akik nem átlagos „zsidó halállal” haltak meg
A „Pesti Streicher” főszerkesztője is bejelentette részvételét
Lévai Anikó egyre inkább a néhai Tamáska Máriára - Kádár elvtárs feleségére- emlékeztet. A sütés-főzés takarítás, valamint a gyermeknevelés – mint kizárólagos tevékenysége – mellett azzal az elképesztően hatalmas földbirtokkal is foglalkoznia kell, melyet az elmúlt évtizedekben összekuporgatott a férje fizetéséből. Képzelt riport egy miniszterelnök-feleséggel.
Feldúlták Cs. Gyimesi Éva sírját a kolozsvári Házsongárdi temetőben
„Isten munkatársai vagyunk”
Orbán Viktor semmibe venné az Országgyűlés 2016. évi törvényét és az emberi jogi bíróság ítéleteit és az emberi jogok európai egyezményét, ha úgy tenne, ahogy azt a múlt héten belebegtette. A kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján azt fejtegette: „megsebezte" a magyar néplelket, hogy a bűnözőknek pénzt fizetnek, ha a fogva tartás körülményei nem megfelelőek. Ezért szerinte a továbbiakban egyetlen fillért sem kellene adni nekik. Kár, hogy azt sem tudja, mi a különbség az Európai Unió Bírósága és az Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága között.
Dr. Kásler Miklós orvosbárót meghívták az erzsébetvárosi kórházba
“Radnóti Miklósnak nem volt választási lehetősége… Magyar költőként élt és alkotott – a zsidósága miatt kellett elpusztulnia. - Kecskési Tollas Tibor németnek született. Egy olyan kultúr- és etnikai kör tagjaként, amely nyíltan vállalta az alsóbbrendűnek ítélt emberek kiirtását. A múlt évszázad hatvanas éveiben ’népi németnek’ jegyeztette be magát Nyugat-Németországban, így kérvényezte és kapta meg a német állampolgárságot – elhallgatva azt, hogy magyar mundérban, magyar csendőrtisztként vált becstelenné. A kakastollasok egyenruhájában szerzett érvényt annak, hogy Bajorországban németként egyúttal magyarnak érezze magát… Ezek az emberek, Kecskési Tollas Tibor és bajtársai, németnek hitványak, magyarnak gonosztevők voltak. A Nemzetőr főszerkesztőjeként mindkét szerepben kiélhette magát: ebben a szellemi közegben irányítóként és irányítottként a ’magyar szellemiség’ papírmasé díszletei között igyekezett tudatalattijában tisztára mosni az egyenruháján Beregszász városában esett foltokat…” (A. B. Kirchsteuer, Vorsitzender des USV e.V. – Klosterburg 2, Kastl, 11. Oktober 2007.)
Jegyzet Antall József gyógykezeléséről és a halála előtti hónapokról
Az adóellenőrök és a „második legerősebb” ellenzéki párt
„A tüntetők soha nem adják fel” – „Spanyolország egy fasiszta állam”
Felláció a Fidesz táborában
Egy elnyomó rezsim feltétlenül két pillérre kell, hogy építsen: 1) lelki pillérre; 2) fizikai pillérre.
Tóásó a feleségét, Maria Elena Fortúnt sem értesítette a szökésről
Az elmúlt hetekben a keresztény nemzetállamot építő kormányfő, Orbán Viktor Mihály - idő hiányában - elutasította a budaörsi pedagógusok azon kérését, hogy 3 perces meghallgatást tegyen lehetővé számukra...