A Párbeszéd azt ígéri, hogy amennyiben miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely alakíthat kormányt 2022-ben, akkor az új kabinet az egészségügyre, az oktatásra, a gyermekszegénység felszámolására, a gazdasági válságkezelésre, valamint a bérfejlesztésre fog koncentrálni.
Úgy tűnik, hogy a magyar kormány csak legyint a különböző forrásokra és ezzel próbálja elrendezni azt a problémát, hogy vagy nem tud, vagy nem akar megfelelni azoknak a feltételeknek, amelyek mellett le lehet hívni a forrásokat a Norvég Alapból vagy az Európai Unió költségvetéséből – mondta Andor László közgazdász, volt uniós biztos. Pedig ezekre nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak – tette hozzá.
Olvasom a kommenteket az előválasztással kapcsolatban és bizony osztom Hont András azon véleményét, hogy az egyik tábor olyan, mint a másik. Mert milyen a tábor? Hörög, fröcsög, csodát vár és mindenki dögöljön meg, akinek más jelölt a szimpatikusabb, mint aki éppen mondja.
Nem azzal büszkélkedik a „kollega” – higgyék el: az idézőjel indokolt -, hogy a Fideszben fegyelem van, hanem azt akarja elhitetni, hogy a kormánypárt egy vitatkozó társaság. És ennek igazolására a Matolcsy-Varga Mihály csörtéket említi, mint egy teljesen normális dolgot, hogy két notabilitás a nyilvánosság előtt igyekszik lejáratni a másikat. - írja a Népszava.
A Le az Adók 75%-ával nevű mikropárt elnöke, a februárban az üzletnyitásokért tartott tüntetések szervezője is miniszterelnök-jelölt szeretne lenni, de ehhez attól a párttól kért támogatást, amelynek már megvan a saját miniszterelnök-jelöltje. - írja a HVG
A választási kampány közvetetten és közvetlenül is érinti a gyerekeket. A választások alkalmat adnak állampolgári nevelésük formálására, a demokratikus értékek megismerésére, de arra is, hogy politikai célokból felhasználják a gyerekeket.
Magyarországot fenntartható pályára kell állítani 2022-ben, amihez az elmúlt 30 év legnagyobb hatású politikai irányváltására van szükség - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke pénteken a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón
Molnár Gyula DK-s országgyűlési képviselőjelölt újra benyújtja azt az alaptörvény-módosító javaslatát, amely lehetővé tenné, hogy az új köztársasági elnök személyéről csak a 2022-es választás után döntsön a parlament.