Feltaláltunk magunknak egy senkiházi falusi suttyót, a saját magyar népmeséink legkisebb testvérét a pisaszagú faluvégéről, felemeltük, odaadtunk neki mindent, aztán megint azt hittük, ő lesz a következő igazságos Mátyás király.
Voltál már börtönben? Vagy föld alatt napokig egy tárnában? Műveleti területen, melyet háború miatt lezártak és te bent vagy az események sűrűjében? Mert, ha nem voltál ilyen, vagy ehhez hasonló helyeken, akkor hiába magyarázok. Ha az élet elkényeztetett, oda mehettél, ahova akartál, azt mondhattad, amit elméd diktált és nem szorítottak be fizikai, vagy elvárás-béli határok közé, akkor nem érted, amit mondok.
Lélekvezetésed alapján válassz utat. Ha az visszatart valamitől, akkor ne vágj bele. Így tarthatod távol magadat a bűntől. Ennek így kellene működni normál esetben. Mivel ma kevés a normál eset, ezért nem biztos, hogy ezt kell ajánlanom.
Miért akkreditáltatod tudásodat nálad hülyébbekkel? Miért ácsingózol csupán tudományos címekre, kinevezésekre, megkerülve az igazi tudást, ha ezek a fokozatok nem a világ jobbításának eszközei, hanem csak arra valók, hogy beilleszkedj egy kisstílű hierarchiába, ami önhitt, arrogáns.
Főrendjeink egymást túllicitálva újítják meg hűségesküjüket a nemzet örökös miniszterelnökének. Mi tagadás, az utóbbi időkben rá is fér ez a kormányfőre, aki immár évtizedes regnálása során talán most először hátrálni kényszerül. Márpedig, amint azt magától az érintettől tudjuk, a haza nem lehet defenzívában. A tekintélyuralmi állam definícióját azóta sem adta meg senki ennyire frappánsan.
