Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A nők ellen elkövetett erőszakos bűntettekről szóló jelentés különös hangsúlyt kap az isztambuli egyezmény tükrében, aminek törvényre emelkedésére lassan három éve hiába várunk. Ez utóbbi körülmény nyilván szemet szúrt Szél Bernadett LMP-s képviselőnek is, aki erre vonatkozólag kért adatot Pintér Sándor belügyminisztertől.
Nekem nincs nemzettudatom, pedig szeretnék. S ha már, akkor inkább egészségeset. Miért nem segítenek ebben a politológusok és a filozófus? (A szociológusról köszönettel lemondok.) Értelmetlen fogalomnak tartják azt, hogy csoportérdek, és annak folyamán azt, hogy csoporttudat? A csoporttudat nem egy létező, és az egyéni tudatokból kellőképpen nem levezethető-megmagyarázható tényező?
Újabb támadás érte az olimpiaellenes aláírást gyűjtő aktivisták egyikét. Ezúttal a Móricz Zsigmond körtéren felállított pultnál tevékenykedő LMP önkéntest verte fejbe borosüveggel a BRFK tájékoztatása szerint a helyszínen elfogott elkövető. Ellene, mivel koponyatörést okozott, súlyos testi sértés bűntettének vádjával indítottak eljárást.
A különbség annyi, hogy Soros a saját vagyonából, a mindenkori hatalommal való visszaélők ellen fellépőket támogatja. Orbán ezzel szemben a mi pénzünkből a saját hatalmát erősíti erkölcstelen és törvénytelen módon. - írja Juszt László.
Jellemző a magyar munkaütemre, hogy bár az egyezményt 2014 március 14-én aláírta a kormány, törvényi erőre emelni azóta sem sikerült azt. Ami nem csoda, hiszen a nők ellen elkövetett bűncselekmények hazai megítélése kormányszinten is sajátos.
A diszkrimináció felszámolásának érdekében Esélyt: egyenlőséget! címmel jogtudatossági hónapot tart február 15. és március 15. között a Magyar Liberális Párt, amely arra kéri a választókat, hogy képeslapon vagy online írják meg a képviselőjüknek, milyen antidiszkriminációs intézkedéseket várnának el tőle.
A jövő dönti el, valóban hoz-e korszakváltást Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése, mert bár az új elnök szándéka ez, nem zárható ki a folyamatosság sem a régi és az új adminisztráció között - állapították meg szakértők
Amennyiben Rogán és Habony és egy állítólagos szoc-lib „Rogán barát” visszahozza az eltűnt 129 000 000 000 Ft-t, 416 000 000 Eurót, akkor a magyar állam könnyedén visszaadja a pénzt az EU-nak, és az összes tolvaj és nem tolvaj fellélegezhet.