Pedig el kell ismernünk, hogy szinte minden elképzelhetőt elkövetett a kormány, hogy levitézlett és a Mengyi-ügyben is érintett Simonka Györgyöt kimossák a szennyből, amit ő maga halmozott feje fölé, és nemrég a nyakába szakadt. Márpedig Simonkánál kevesen tudtak feltűnőbben sikkasztani. Ha majd az illetékes hatóságok rájönnek végre, hogy őket is rútul felültették, szemléletes esettanulmány lesz a Fidesz bűnszervezetben elkövetett gazemberségeinek felderítéséhez.
Spiró György egyik versében - még 1984-ben - így írt:
"Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int."
/Spíró György: Jönnek (részlet) /
A magyar eredettörténet manapság nem indokolt reneszánszát éli. Különösen a szélsőjobboldali önjelöltek körében divatos ma a hunoktól származtatni magunkat. Hogy erre kézzelfogható bizonyítékot senki nem tud felmutatni, az látszólag mellékes. Ami azt illeti, az illetékeseknek bőven elég annyi, hogy „történészek bebizonyították”. Ám sem a történész neve, sem a hivatkozott bizonyítékok nem kerülnek bemutatásra. Meg kell elégednünk azzal, hogy van.
Ma az új kenyeret is ünnepeljük. Ezért tartom fontosnak, hogy írjak a mai Magyarország egy olyan jelenségéről, amelyről a Fidesz milliárdos urai nem vesznek tudomást. Sajnos ma sok millió honfitársunk még a száraz kenyérnek is örül, több százezer gyermek éhesen fekszik le, még kenyérre sem telik a családjának. Holnap erről egy szó sem esik a nemzeti pántlikás ünnepen.
Nem könnyű kimagyarázni a találkozó mögött megbúvó szándékot. Angela Merkel, német kancellár jelenléte hazánkban egyszerre jelent figyelmeztetést és fenyegetést is. Magyarán mindazt, amit Orbán semmiképp sem akar beismerni. Külön érdekes volt végignézni, ahogy a magyar miniszterelnök feszengve igyekezett terelni a témát.
Debrecen a Virágkarnevál lázában ég, özönlenek a turisták az ország minden részéről. Méltán, hiszen az 50. karnevál talán minden eddiginél látványosabbnak, gazdagabbnak ígérkezik. A városba látogatók ilyenkor többnyire csak Debrecen szebbik, a külvilágnak mutatott arcát látják. Bár akik vonattal érkeznek igencsak meghökkennek a lepukkant vasútállomáson, a sivár, töredezett lépcsőjű aluljárón. Mintha nem is a 21.században élnénk, az állomás és környéke időutazás vissza az átkosba, bár akkori képek szerint a mainál kellemesebb látvány volt a Nagyállomás és a Petőfi tér is.
Paul Lendvai átváltozónak, vagyis Transformer-nek nevezte Orbánt a róla írt cikkében. Ez annál is inkább találó jelző, mert bár sokan az új korszak hírnökének akarták látni, Orbán Viktor csak a demokrácia kliséit tudta felvenni, azt is egy viszonylagos szónoki képességet kiegészítve. Ilyenformán aligha lehet meglepő, hogy csak a hatalomért játszotta meg a nagy demokratát Orbán.
Azt már megszoktuk, hogy az adóemelés nem megszorítás. Hogy a negatív növekedés is növekedés. Hogy a GDP 5 százalékát kitevő uniós támogatás jelentéktelen. Hogy keresztény szabadságnak címkézik át azt az politikát, aminek a nevében
Legalábbis erre utal érdektelen magatartásuk, ahogy a tranzitzónában embertelen körülmények közt tartott menekültek helyzetének vizsgálatát non chalance-szal lesöpörték az asztalról. Miért is kéne foglalkozni azzal, hogy emberként bánjunk azokkal, akiknek egyetlen bűnük, hogy nincs hová menniük.
Ennyit a kormányban megtelepedett bűnszervezeti tevékenységtől való visszavonulás ígéretéről. Végül is a tevékenyég nem veszett el csak átalakult. Lázár sem lett attól korrekt ember, hogy nem folytatta parlamenti bohóckodását. Persze lódítani tudni kell, vagy csak Lázárnak hiányzott egy újabb süket dumaszínház és Makó a jelek szerint megteremt ehhez minden lehetőséget.
Nagyon aggódik a népesség fogyása miatt Kövér László. Mi is aggódnánk, ha egyre fogyatkozna az állomány, melynek tején hízhatunk. A gond csak ott van, hogy a magyarok – bár tényleg feltűnő hasonlóságot mutatnak bizonyos háztáji állatokkal, úgy mint tyúkeszűek, birkatürelműek és nyúlszívűek – végső soron mégis emberi lények.
Visszatérő elem volt a tudományos akadémia és az innovációs minisztérium között zajló vitában, hogy az akadémia által irányított kutatóintézetek elszakadtak a gyakorlattól, ezért mélyreható reformokra van szükség ezen a területen is. Fontosak az alapkutatások, de nagyobb hangsúlyt kell helyezni az innovációra, a gazdasági élet, a közszolgáltatások igényelte, közvetlenül hasznosítható újításokra.
Hosszú ideje hallgathatjuk a kormány nemi szerepekről vallott politikáját, amit nehezen lehet nem összemosni a nyílt szexizmussal. A szándékosság nem lehet kérdéses, hiszen a keresztény egyházak többsége is – aminek védelmével oly gyakran burkolódzik a kormány – elhagyta a nők alárendelt szerepének dogmáját.
Sem a történelmi hűség, sem a minőségi kiállítás iránti igyekezet nem látszik a Terror Háza Szigeten elhelyezett néhány plakátból álló kiállításán, amit a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára állítottak egy 208 millió forintos projekt utolsó állomásaként.
Fizetésemelés hat éve nincs, a kérdés tehát az, hogy az ember mi a fenét keres olyan körülmények között, amelyek miatt szégyellnie kell magát. Azért tudniillik, hogy hosszú évek óta bedől a kormány ígéreteinek a pedagógus életpálya eljövendő gyönyöreit illetően. Még mindig sok elhivatott pedagógus van, aki gyereket tanít, és nem az állam által birtokolt kiskorú alattvalót idomít...
Ez ám a ciki. Az MTA bedarálása ugyan még nem történt meg, de Palkovics tett róla, hogy még azelőtt kiheréljék az intézményt, hogy az esetleg védekezni próbálna. Ezzel pedig eljutottunk arra apontra, ahol a Fidesz veszélyes játéka, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.
Ilyen még nem volt, kormányunk az Egyesült Államoktól várja el, hogy az kiálljon a magyar demokrácia mellett. Mint egy rossz vicc. Elég komoly erőfeszítések tanúira lett figyelmes a 444. Nekünk pedig nincs más feladatunk, mint értelmezni a magyar miniszterelnök hajbókolását.
